LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Kiállítások - Oltvai Ferenc: Kiállítás Mezőkovácsháza község dokumentumaiból. • 1965. [LSZ 1965/3. 135-138. p.]
- 138 -tartás 1834/35. évi kimutatását, 1836-ból ujabb elűzésükre vonatkozó fenyegetésükről irott iratokat mutattunk be. A harmadik tablón a kertészeknek kiadott útleveleket, az alispán I836, évi jelentését a megyebeli helységek súlyos helyzetéről és a katonáskodás terheit bizonyitó iratokat mutattunk be. Ide helyeztük Kossuth rendeleteit a kovácsházi puszta bérbeadásáról. Jelentéseket a megyebeli úrbéres községek és telepesközségek jobbágyai és zsellérei által elfoglalt uradalmi korcsmákról és a bérek befizetésének beszüntetéséből. Itt mutattuk be az 1852-ben végrehajtott házösszeirás adatait tartalmazó ivet. A negyedik tablón 1889-ből a kovácsháziak birtokvásárlására vonatkozó iratokat, 1894—bői pedig az Arad-Békés és Csanád megyei telepes községek mintegy 100 000 lakosának az 1873 XXII. te. /Megváltási törvény/ folytán bekövetkezett helyzetét ismertető iratokat mutattuk be. A századfordulóra már több millió koronára emelkedett a kincstári tartozás,, amint arról az iratok tanúskodnak. Ezt a korszakot a Tanácsköztársaság ideje alatt a román megszállás bekövetkeztéig működött helyi direktórium tagjai ellen inditott birósági eljárás dokumentumaival zártuk. Az ötödik tablóra a Horthy-korszak nyomoráról tanúskodó több beadványt mutattunk be. A felszabadulásra utal a helyi Nemzeti Bizottság 194-5. február 10-én történt megalakulásáról felvett jegyzőkönyv. A hatodik tablóra a Nemzeti Bizottság és abban a kommunista párt tevékenységét bemutató iratokat ós a földosztásra vonatkozó dokumentumokat tettük ki. Kiállításunkat az ujbirtokosok birtokbavezetéséről, a földesurak elkobzott birtokainak és gazdasági felszereléseinek felosztási tervezetéről szóló dokumentumokkal zártuk. A kiállitás megnyitását ünnepélyes külsőségek között rendezte meg a községi tanács és azon 200-an jelentek meg. Kiállításunkat a község történetének vázolásával mutattuk be és az iratok és őrzőhelyeik megbecsülésére hivtuk fel a község lakóit. A kiállitás egy hétig volt nyitva és 1700-an tekintették meg, A mi kovácsházi és a Zalaegerszegi Állami Levéltár dolgozóinak tapasztalatai alapján határoztuk el, hogy más helyen is élünk az alkalommal és rendezünk falusi kiállításokat. *