LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Kiállítások - Schneider Miklós: A Szentesi Állami Levéltár kiállításai 1964-ben. • 1965. [LSZ 1965/1–2. 254-258. p.]
- 25? -A felhasznált levéltári anyag a dolog természetéből kifolyólag az első részben került bemutatásra. A Szegedi Állami Levéltár néhány fontos dokumentumán kivül a Szentesi Állami Levéltár válogatásából mindössze 7 db fotókópia nyert elhelyezést /a hódmezővásárhelyi munkásőrség szervezése, a hódmezővásárhelyi városi tanács alakitása, a szegvári Nemzeti Bizottság alakulása, a csongrádi Hangya üzem megindulása, a szentesi polgármesteri hivatal működésének kezdete, a Tiszahid ujjáépitése, a szentesi kórház támogatása, valamennyi az 1944-. évből/. Figyelembe véve azt a körülményt, hogy mindkét levéltár alapos gyűjtő munkát végzett a legjellemzőbb dokumentumok feltárására és ennek megfelelően jelentős számban bocsátotta azokat a kiállitás rendezőségének a rendelkezésére, aránylag kevés a kiállitás levéltári dokumentumainak a száma. 3/ A MSzMP szentesi járási bizottsága mellett működő kulturális bizottság kezdeményezésére a járási tanács művelődésügyi osztálya és a levéltár a járás községei részére vándorkiállítást szerkesztett, ugyancsak a felszabadulási időszak dokumentumaiból. /Nagyrészt a levéltár házi kiállításának anyaga./ A rendelkezésre álló anyagi fedezet igen csekély volt. A fotókópiák az Országos Levéltárban készültek, a 8 tablót az egyik általános iskola politechnikai műhelyében készitették, a többi munkát /feliratok, kasirozás/ házilag oldottuk meg. A kiállitás anyaga mindössze 25 dokumentumot és azok kisérő szövegét foglalja magában. A dokumentumok az 1/ pontban felsorolt témaköröket mutatják be Szentes, illetve a járáshoz tartozó községek vonatkozásában. A kiállitás meghatározott terv szerint a járási művelődési autó segítségével jutott el az egyes községekbe. Különös jelentőségét az adja meg, hogy a járás lő községe közül mindössze csak hétnek van Szentessel közvetlen vasúti összeköttetése, igy a dokumentumok olyanok számára is megtekinthetőkké lettek, akik talán sosem juthatnak ahhoz, hogy Szentesen vagy még inkább Szegeden megtekinthessék a felszabadulásra emlékező dokumentumkiállítás okát .