LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Oktatás, művelődés, levéltárpedagógia - Batalka Krisztina: Levéltár-pedagógiai lehetőségek és tapasztalatok a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Levéltári Szemle, 69. (2019) 4. 43-50.

45 2019/4. értetődő, ezzel együtt a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon korábban működő Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskola képzési programjának kere­tében évente egy-egy alkalommal lehetőség nyílt doktorandusz hallgatók fogadására, akik nálunk elsősorban a tudománytörténet műveléséhez hasznosítható levéltári forrásokkal ismerkedtek meg. A középfokú oktatásban részt vevőkkel még nincsen tapasztalatunk, nem kez­deményeztünk kapcsolatfelvételt középiskolákkal. Ugyanakkor egyedi megkeresé­sektől nem zárkózunk el, több témakörben gondolkozunk, amelyek rugalmasan, az adott korosztályhoz, az iskola jellegéhez, illetve a tanári kérésekhez igazíthatóak. A Budapest Főváros Levéltárában kidolgozott tematikákhoz hasonlóan mi is többféle foglalkozástípust tartunk megvalósíthatónak: a műegyetemi oktatás és az egyetemi polgárok mindenkori életének levéltári források alapján történő megismertetése; az 1956-os műegyetemi események felidézése, akár az egykori helyszíneket bemutató campus-sétával egybekötve; illetve az iratkezeléssel kapcsolatos iskolarendszerű vagy egyéb oktatásban résztvevők számára az irat életciklusának utolsó állomását jelentő levéltár működésének és az egyetemi iratkezelésben betöltött szerepének bemuta­tása. A gyakorlatban eddig egyetlen alkalommal érkeztek középiskolások: ügyviteli ismereteket tanuló szakközépiskolások számára kifejezetten levéltári óra megtartá­sát kérték. Emellett az 1956-os témakörben számos kiaknázatlan lehetőség látszik, amelyet felerősít az egyetem történelmi emlékhely címe, az intézménynek az 1956-os forradalomban és szabadságharcban betöltött szerepét elismerve. Emiatt nemcsak az októberi időszak adhat lehetőséget a levéltár számára levéltár-pedagógiai foglal­kozás megtartására, hanem a májusi Emlékhelyek Napja rendezvény is. Az eddig ismertetett lehetőségek mellett nem véletlenül maradt utoljára az alap­fokú oktatásban részt vevőkkel való kapcsolatunk. Rendszeres, szervezett formá­ban az ő számukra biztosítunk ugyanis klasszikus levéltár-pedagógiai programot, ráadásul szó szerint helyben, azaz a levéltári raktárban. A Műegyetem 2015 óta szervez tudományos nyári gyerektábort BME Gyerekegyetem címmel, amelyben levéltárunk a kezdetektől szerepet vállalt. A tábor célja, hogy az általános iskolás diákok kíváncsiságát egy nagyon fogékony életkorban próbálják meg felkelteni a műszaki és természettudományok iránt. A Gyerekegyetem igyekszik mindazokból a tudományterületekből, amelyeket a BME oktató-kutatói és közösségei művelnek, minél többet megmutatni az egyetem életébe betekintést nyerő gyerekek számára, hogy érzékelhessék a tudományok sokszínűségét, a felfedezés örömét, a kutatói élet­pálya szépségét, a tudományok gyakorlati életben való alkalmazását.6 Az egyhetes nyári tábor, amelyet teljes egészében a BME polgárai biztosítanak (infrastruktúra, szervezés, tartalom, felügyelet), előadásokból, sok-sok kísérlet és gyakorlati feladat 6 Dallos–Farkas–Hornyánszky–Lángné–Lukács, 2017: 875. Levéltár-pedagógiai lehetőségek és tapasztalatok

Next

/
Oldalképek
Tartalom