LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Oktatás, művelődés, levéltárpedagógia - Kanyar József: A Tanácsköztársaság Somogyban: egy középiskolai szakköri foglalkozás forgatókönyve a Somogy megyei helytörténeti olvasókönyv felhasználásával. • 1968. [LSZ 1968/2. 498-519. p.]

-515 -ros politikai megbízottjá­nak azon rendelkezését, hogy a lakásinség enyhitése céljá­ból emelendő lakások épitése helyéül a katonai kincstár tu­lajdonát képező gyakorlóteret jelölte ki, és azt birtokába vette, továbbá birtokába vet­te a régi gyakorlótéren lévő lakásbarakkokat, melyeknek a­nyaga az épitendő lakóházak­nál lesz felhasználandó*" A Proletárdiktatúra idején számos jelentős kulturális kezdeményezés született amely­ben országos nevű. nagyjaink is résztvettek. Világhirü festőművészünk: Rippl-Rónai József (1861-1927) is bekap­csolódott a róla elnevezett és az általa vezetett mosdósi festőiskola alapitásába s szorgalmazta a kaposvári mú­zeum képtárának megalapitá-^ sát. "Én a magam részéről nagyon szeretném ha tényleg megva­lósitanák ezt a tervet. Sőt, ha növendékeim megfelelő el­látásáról gondoskodnak, ugy szivesen vezetném a mester­iskolát Nagybánya, Szolnok, Nyergesujfalu mintájára. A kommunizmus kultúrájának az a célja, hogy a művészetet nem egy, hanem mennél több gócpontban egységesitse.; E-zért nagyon üdvös gondolat a somogyi művész telep felálli­tasa, mert van egy egész cso­mó iró, festő, muzsikus, akik itt letelepednének. Itt van<­nak Kozma Lajos, Kunffy La­jos, Bernáth, Bacskay, üng-

Next

/
Oldalképek
Tartalom