LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Levéltári napok, konferenciák - Az FLE XII. Tudományos Őszi Tábora (Huszár Renáta). Levéltári Szemle, 71. (2021) 4. 79-82.
79 2021/4. ▪ 79 – 82. Az FLE XII. Tudományos Őszi Tábora Egy év kihagyás után 2021. szeptember 2–4. között 26 fő részvételével került sor a Fiatal Levéltárosok Egyesületének XII. Tudományos Táborára, melynek helyszíne Sze ged volt. A konferencia az 1920 utáni időszakban, a határ-on túl maradt magyar vonat kozású iratanyagok sorsával és azok mai kutatási lehetőségeivel foglalkozott. A választott téma még a tavalyi Trianon centenáriumához kapcsolódott, ami a pandémiás helyzet következtében csúszott az idei évre. A konferencia első napján Mátyás Zoltán, a Fiatal Levéltárosok Egyesületének elnöke és dr. Biernaci Karol, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Megyei Levél tárának igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Az igazgatói köszöntő után a Csongrád-Csanád Megyei Levéltár két munkatársa, Rotár Krisztina és Bodor Tímea mutatták be a helyi intézményt. Előadásukban bemutatták a levéltár jelentősebb irategyütteseit, és beszámoltak az általuk végzett közművelődési munkákról, többek között a magyar – lengyel kapcsolatokkal foglalkozó eseményekről. Ezt követően az előző év szakmai változásainak, eseményeinek áttekintésével, tapasztalatainak összegzésével foglalkoztak előadóink. Dr. Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója, a levéltári karrier lehetőségeiről is szóló előadásában áttekintést adott az elmúlt év legfontosabb változásairól a levéltári szakmában, valamint a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének folyamatáról, és annak gyakorlati következményeiről. Ezt követően dr. Haraszti Viktor, a BFL főigazgató-helyettese foglalta össze egy előadásban, az elmúlt időszak levéltári területet érintő jogszabályi változásait. Elmondható, hogy a közelmúltban jelentős mennyiségű törvénymódosítás zajlott. A legmeghatározóbb változtatások az elidegeníthető közirat fogalmának megszületése, a kényszer selejtezés pontosabb szabályozása és a személyi adatok védelmével kapcsolatos új szabályozások voltak. A rendezvény második napjának délelőttje a helyi közgyűjtemények meglátogatásával telt. A szakmai program keretében először a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Megyei Levéltárának új raktárát látogattuk meg. A stúdióból átalakított levéltári épületet a közelmúltban adták át. A levéltár vezetője Biernacki Karol személyesen vezette körbe a csoportot az épületben. Megtekintettük az új, modern guruló polcrendszert, amely érintőkijelzővel mozgatható, e mellett láthattuk a tervezett kutatóterem helyét, a tervtári raktárat és az újonnan elkészült vendégszobákat. Az új épületben összesen 8 km iratot helyeztek el, amelyen felül jelentős kapacitás maradt a későbbi beszállítások számára. HÍREK