LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Levéltári napok, konferenciák - „Zala Balatonja” A Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára Tudományos Konferenciája (Káli Csaba). Levéltári Szemle, 66. (2016) 4. 89-93.
HÍREK ZALA BALATONJA A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR ZALA MEGYEI LEVÉLTÁRA TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA A Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára 2015. szeptember 23-án tartotta levéltári napi tudományos konferenciáját, Zala Balatonja címmel. A rendezvényt a város részéről Balaic^ Zoltán polgármester köszöntötte, majd dr. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója nyitotta meg a tanácskozást, melyet dr. Gyimesi Endre ny. igazgató elnökölt. Az előadók a 16. századtól a 20. századig bezárólag kísérték figyelemmel a Balaton zalai partszakaszának történetileg érdekes periódusait, eseményeit. Jelenleg csak egy kisebb partszakasz tartozik Keszthely környékét érintően Zala megyéhez, de egészen az 1950-es közigazgatási átszervezésig a teljes északi part Zalához tartozott, így a vonatkozó források is az elmúlt századokat illetően a zalai levéltárban lelhetők fel. Az előadást tartó kutatók részben ezekre, illetve más országos és külföldi közgyűjteményekben őrzött forrásokra támaszkodva tartották meg előadásaikat. Az első előadó — a kronológiai rendet követve — dr. Bilkei Irén, a MNL Zala Megyei Levéltára főlevéltárosa volt, aki „Szőlő és bor a Balaton-felvidéken” címmel tartotta meg előadását. Ebben a korszak forrásadottságainak megfelelően, főként okleveles adatokat citálva mutatta be a szőlőműveléssel és a bortermeléssel kapcsolatos viszonyokat. A sokszor fertőzött víz kapcsán a bor stratégiai jelentősége végig kiérződött a forrásokból. A késő középkorban meglepően szabályozottak voltak a birtoklás, a termelés és a kereskedelem területei, ami természetesen korántsem jelentette azt, hogy a korszak embere szabálykövető lett volna. Az okleveles adatok a birtoklás és annak megsértése körül csomósodnak leginkább, magára a termelésre, a vele kapcsolatos munkálatokra érthető módon kevesebb fény vetül ezekben a forrásokban. A következő előadó, dr. Végh Ferenc, a Pécsi Tudomány egyetem oktatója „A balatoni hadiflotta a török korban” címet viselő előadásában a török kor és a Balaton kapcsolatának egy eddig kevéssé ismert részletét ismertette meg a hallgatósággal. A Balaton természetes határvonal jellegét a török megszállás után egy hadiflotta ide telepítésével is erősíteni kívánták. Az Udvari Haditanács a Dunán már korábban jól bevált naszádok és sajkák alkalmazása mellett döntött a Balaton tekintetében is a 16. század második felében. Ez azonban már csak válaszadás volt, ugyanis a Balaton déli partját uralma alatt tartó oszmán hadvezetés már ezt megelőzően megtette a maga részéről ezt a lépést. A Dunára, vagyis a folyami használatra kifejlesztett hajótípusok azonban nem teljesen feleltek meg a tavi körülményeknek, ami okozott némi problémát. A hajóknak a Balatonra való eljuttatása komoly logisztikai kihívást jelentett a korszakban, mivel a Bécsben őrzött, illetve a Mosoni-Dunán Győrig leúsztatott hajókat szárazföldön, szekereken kellett a tóhoz szállítani. A hadihajók a források tanúsága szerint a 16. század utolsó évtizedeiben fokozatosan jelenhettek meg a Balatonon. Pontos adatok híján csak vélelmezni lehet, hogy a Keszthelyen, Szigligeten és Tihanyban állomásozó flotta körülbelül egy tucatnyi hajót számlálhatott. 89
