LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Beszámoló a Fiatal Levéltárosok Egyesülete V. Tudományos nyári táboráról. 2013. július 10-12. (Kádár Zsófia–Décsey Sándor). Levéltári Szemle, 64. (2014) 2. 83-91.

Hírek 89 Katkó Márton az Országos Levéltár egy irathamisítási ügyét dolgozta fel, amely egy Ung vármegyei zsidóösszeírás újabb keletű bejegyzései miatt bontakozott ki az 1930–1940-es évek fordulóján. Az előadás egy 1943-as büntetőbírósági per irataira épül, amelyek a BFL-ben találhatóak. Az iratok tanúsága szerint 1941. folyamán egy zsidó származású egyén megpróbálta meghamisítani az 1848. évi Ung vármegyei zsidóösszeírások egy ívét az Országos Levéltárban, és az így hamisított (közok)irat birtokában szerette volna rendezni magyar állampolgárságát, melyet a II. zsidótörvény (1939:4. tc.) értelmében a belügyi hatóságok kétségbe vontak. A valóságban az összeírásokról kért hitelesített másolathoz már nem jutott hozzá, mivel a levéltár munkatársai idejében észrevették a hamisítást, és azonnal rendőrségi feljelentést tettek, míg végül az elkövetőt jogerős ítéletben is elmarasztalták. A második nap záró előadásában Kántor Balázs a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű bányáinak 1939–1948 közötti kálváriáját foglalta össze gazdag levéltári anyag alapján. Elmondta, hogy a két korábbi társaság egyesüléséből megalakuló Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. igen hamar a magyarországi vas- és acélgyártás vezető szereplőjévé vált. Vertikális kiépítésének köszönhetően mind a nyersanyagot, mind pedig a kész termékeket saját érdekköréből szerezhette be, illetve állíthatta elő. A trianoni békét követően a vállalat nyersanyagát biztosító bányák és erdők az országhatáron kívülre kerültek. Az 1922-ben megkötött magyar–csehszlovák államszerződés helyreállította a Rima gazdasági és jogi egységét. A vállalat az első világháború utáni konszolidációja egy 1925-ös amerikai hitelnek köszönhetően fejeződött be. A második világháborút követően a Benes dekrétumok közvetlenül érintették a Rima csehszlovákiai bányáit és erdőit is. Habár tiltakozott a csehszlovák kormány intézkedései ellen, helyzetét a magyar kormány is megnehezítette az Ózd környéki bányák államosításával. Utóbbi helyzet ideiglenes rendezése ellenére az 1948-as államosítások, a vállalat feldarabolása, valamint a csehszlovákokkal 1949-ben megkötött Csorba-tói egyezmény az amerikai beavatkozás ellenére végleg megpecsételték a Rima csehszlovákiai érdekeltségeinek sorsát. A konferencia záró napján a „Műhely” szekció első előadója, Vezsenyi Péter az egyházi vagyonok 1919. évi likvidálásáról beszélt Esztergom városára és az esztergomi járásra vonatkozóan. Előadásában mindeddig publikálatlan levéltári források felhasználásával igyekezett az úgynevezett Vallásügyi Likvidáló Hivatal esztergomi tevékenységét felvázolni, amelyet két nagyobb periódusra lehet bontani, melyek között a cezúrát a Közoktatásügyi Népbiztosság 13. számú rendeletének életbe léptetése jelenti 1919. április 21-én. A likvidálás első szakaszában a helyi szervek (munkástanácsok, direktóriumok) önhatalmúlag kezdtek hozzá a szekularizációhoz. Nem volt ez másként Esztergomban sem. Ezért a hivatal vezetőjének, Faber Oszkárnak mind újabb körrendeletekkel kellett szabályoznia az egyházi vagyon köztulajdonba vételének folyamatát. A Közoktatásügyi Népbiztosság említett rendelete nyomán azonban már egységes irányelvek mentén folyhatott tovább a likvidálás. Az „Esztergom város és esztergomi járás községei által kiküldött likvidáló bizottságok” munkájának irányításával Faber Oszkár Dénes Károly volt vallásügyi minisztériumi számtanácsost bízta meg 1919 májusában. A Dénes által készített jelentésekből megismerhetők a likvidálás második szakaszának eseményei Esztergomban. A járás községeiben lefolytatott likvidálás ellenben már kevésbé jól dokumentált. Előadása végén ismertette az esztergomi főszékesegyházi kincstár és a prímási palota értéktárgyainak sorsát a proletárdiktatúra 133 napja alatt.