LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Levéltári napok, konferenciák - „Jubileumi emlékápolás” – A 40. Hajdú-Bihar Megyei levéltári napok (Brigovácz László). Levéltári Szemle, 63. (2013) 4. 93-97.
Hírek mindenkor követték az államhatárt, előfordult, hogy utóbbi települést szelt ketté. A világháborúk közti évtizedek kapcsán kitért a román állam által végrehajtott átszervezésekre, a közigazgatás szerkezetét rögzíteni igyekvő reformokra, majd foglalkozott a második bécsi döntéssel, ami után négy járás maradt Romániánál. Aláhúzta, hogy 1945-1950 ismét átmeneti időszakot jelentett Bihor/Bihar életében, és érzékeltette az 1950-től 1968-ig terjedő időszak ellentmondásosságát: a működő tartományi alapú közigazgatás (a magyar autonóm tartomány fennállása) idején öt közigazgatási reformot vittek keresztül, tartós eredmény nélkül. Térképelemzéssel színesített előadását a régiórendszer 1998-as létrehozásával, a fejlesztési szempontú törvényalkotással zárta. Utolsó előadóként Vasas Vászoné, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal főigazgatója vette át a szót, és a járási rendszer újraépítéséről, általában a területi közigazgatásról, továbbá a kormányhivatalok létrehozásáról, feladatairól, az állami végrehajtás hatékonyabbá tételéről, az ügyintézés gyorsításáról beszélt, végül Hajdú-Bihar megye esetében megvonta a január elsejével visszaállított járási közigazgatás első tíz hónapjának szakmai tanulságait. A Levéltári Napok záróeseményeként Szikla Gergő és Szendiné Orvos Erzsébet konferenciát záró szavait követően a résztvevők Vasas Lászlóné nyitó beszéde és Szálkai Tamás tárlatvezetése mellett megtekintették a Hajdú-Bihar Megye Székházának Bocskai terme előtt rendezett közigazgatás-történeti kiállítást, ami a Szálkai Tamás és Szikla Gergő adatgyűjtése alapján Szilágyi Ferenc által rajzolt térképekből áll. Hrigovác^ László **>i< MOZGÓKÉP, MINT TÖRTÉNETI FORRÁS A FIATAL LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETÉNEK ŐSZI KONFERENCIÁJA Budapest, 2013. október 15. 2013. október 15-én immáron hetedik alkalommal rendeztük meg a Fiatal Levéltárosok Egyesületének őszi konferenciáját. Az Eötvös Lóránd Tudomány egy etem Bölcsészettudományi Karának Szekfű Gyula könyvtárárban megtartott „Múlt és jövő asztalainál” jeligéjű rendezvény a tavalyi évhez hasonlóan idén is egy speciális levéltári anyaggal foglalkozott. A „Mozgókép, mint történeti forrás” c. konferenciát az egyesület elnöke, Dérsey Sándor nyitotta meg. Bevezetőjében kiemelte, hogy a hazai levéltárakban egy 2011-es statisztika alapján közel 23 000 filmtekercset tartanak nyilván. Ezek jelentős része a Hadtörténeti Levéltárban (17 000) találhatók. Röviden kitért a korábbi Nemzeti Filmarchívumban található filmekre is. Kiemelte, hogy sok esetben az anyagokat őrző levéltárak azt sem tudják megállapítani, hogy mi is van az adott adathordozón, mert nincs meg a megfelelő felszerelésük az adott anyag lejátszására, a nyilvántartásokban pedig csak az adathordozók darabszáma szerepel. Mindezek ellenére véleménye szerint a mozgóképek értékes források és kiegészítő jellegűek lehetnek a történeti kutatások során, és új utakra terelhetik a kutatásokat. 97