LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA
Levéltári napok, konferenciák - Somfai Balázs – Boross István – Hermann István: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesületének 2013. évi vándorgyűléséről. Levéltári Szemle, 63. (2013) 2. 84-94.
Hírek DR. SZÖGI LÁSZLÓ FŐIGAZGATÓ KÖSZÖNTÉSE 2013. július 16-án tartották dr. Syögi Kásyló főigazgató búcsúztatását az Egyetemi Könyvtár Nagyolvasójában. Az eseményen a leköszönő főigazgató meghívására nemcsak az egyetem vezetése vett részt, hanem a jelenlegi és az egykori munkatársak is szép számmal megjelentek. A vendégeket Kálócyi Katalin megbízott főigazgató köszöntötte. Dr. Me^ey Barna, az Egyetem rektora beszédében visszaemlékezett arra, hogy saját kutatói pályakezdésének elején milyen fontosak voltak számára az Egyetemi Könyvtár értékes jogtörténeti forrásai, és ekkor ismerkedett meg Szögi Lászlóval is, mint levéltárossal. Beszélt arról, hogy az ELTE vezetőjeként látja, milyen fontos szerepet tölt be az Egyetemi Könyvtár az egyetem működésében, és hogy számít arra, hogy Szögi László a későbbiekben, mint egyetemtörténész, oktató és kutató egyaránt részt vesz még abban a munkában, amely az Egyetem hírnevét erősíti. A köszöntések sorát dr. Hadec^ Ferenc korábbi rektor folytatta, aki felidézte a számára emlékezetes pillanatokat — mint például „Az egyesült Európa előhírnökei” című görögmagyar kulturális kapcsolatokat bemutató 2008-as kiállítást, vagy Roger Fenton fényképei nek 2009-es prezentációját —, mert ezek az alkalmak szembesítették azzal, milyen színes és gazdag e gyűjtemény. Ezt követően Kálóczi Katalin összegezte a közös munka során szerzett benyomásait. Az elhangzott méltatásokat dr. Szögi László megilletődve fogadta, majd oldott hangnemben átfogó összegzést adott az Egyetemi Könyvtár élén eltöltött 18 év eredményeiről. A családias légkörű búcsúztató befejezéseként a könyvtár munkatársai emlékül ajándékot adtak át, majd az egybegyűltek kötetlen beszélgetés során osztották meg egymással a Könyvtárhoz és a közös munkához fűződő élményeiket. 94