LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Kocsis Piroska: „Asszonysorsok a Rákóczi-szabadságharcban" Tudományos konferencia a Magyar Országos Levéltárban. LSZ 61. (2011) 2.

„A ss^oríjsorsok a Rá kó c - s b a

d s

<*gh arc b a n " nyiségük, hanem tartalmuk miatt is fontos forráscsoportot alkotnak, s ráadásul olvasmányként is élvezetesek. Rendkívül informatívak a közélet híreiről, a mindennapok küzdelméről, a gazdálkodásról írottak, amelyek a családi ügyekről épp úgy tájékoztatnak, mint a Károlyiék környezetét foglalkoztató pletykákról. Ebben nyilván szerepet játszott az a körülmény, hogy a házaspár sok időt töltött egymástól távol, viszont kölcsönösen igényük volt a kapcsolattartásra és egymás véleményére. A levelek írójuk őszinteségének és íráskészségének is köszönhetően hozzák érzékelhető közelségbe a múltat. Barkóczy Krisztina azért került az érdeklődés homlokterébe, mert férje, Károlyi Sándor a szabadságharc politikai-katonai elitjéhez tartozott, és a kurucok által nyolc éven át megszakítás nélkül uralt Szatmár vármegyének volt főispánja és legnagyobb birtokosa. Barkóczy Krisztina 16 évesen ment feleségül a nála két évvel idősebb Károlyi Sándorhoz, aki apja halála után nagyon hamar a megye első embere, a megroppant családi gazdaság irányítója lett. Ilyen körülmények között sokat jelentett számára felesége, akivel nem asszonyok és papok közvetítésének köszönhetően lépett frigyre, hanem maga választotta. Hogy életük miként alakult volna, ha nem fonódik össze a Rákóczi-szabadságharccal, nyitott kérdés. Az azonban tény, hogy a házasságkötéskor kalkulálható közös jövőt az 1703—1711 közötti időszak alaposan megváltoztatta. Rákóczi Magyarországra jövetele után négy hónappal Károly Sándor már a fősereg egyik tábornoka, innentől kezdve az erős akaratú és céltudatos, ám aggályoskodásra és melankóliára is hajlamos Barkóczy Krisztinát szinte folyamatosan gondok és kétségek gyötörték. Nehéz helyzetében mélységes hite jelentette számára a támaszt, s önmagát és környezetét is azzal vigasztalta, hogy mind a megpróbáltatás, mind a dolgok jobbra fordulása Isten akarata. Bár a szabadságharc kezdetén még csak 32 éves, sokat tapasztalt, érett asszony. Gyermekei közül egyet el is temetett, a három fiú közül az elsőszülött László súlyos beteg, de sokat betegeskedik a másik fiú, Miska is. A kis Klára makrancos, nehezen kezelhető gyermek. De tekintettel kellett lenni a család más tagjaira, főleg anyjára, akinek természetét Károlyi egy ízben tűrhetetlennek minősítette. Emellett részt kellett vállalnia a gazdasággal és az alkalmazottakkal kapcsolatos teendőkből is. Birtokaik fekvése miatt a Károlyi családnak 1703-tól a háború a mindennapok része, hiszen közelében volt a császári kézen lévő, blokád alá vett Szatmár vára, rendszeresek a rác portyák, itt haladtak el az Erdélybe, illetve az onnan vonuló hadak. A nemesi udvarházakat és jobbágyfalvakat dúló kurucokkal is meggyűlt a baja, akiket gonosznak, rossznak és becstelennek, az egész nemzetre, a kuruc ügyre is veszélyesnek tartott. Mindennapjait a férjéért való aggódás tette ki. A köztük lévő szeretet és bizalom miatt Károlyi a politikai és katonai eseményekről is tájékoztatta Barkóczy Krisztinát nemcsak azért, mert felesége fontosnak tartotta, hogy mindenről — még a rossz hírekről is — időben értesüljön, hanem mert kíváncsi volt az asszony véleményére. A férjéért való aggódás mellett a legnagyobb gondot uradalmai működtetése jelentette Károlyiné számára. Leveleiben rendszeresen panaszkodott a romló közbiztonságra, a munkaerő hiányára, ,,a szarban ült jobbágyok engedetlenségére", az uradalmi tisztségviselők többségének alkalmatlanságára. Barkóczy Krisztina praktikus gazdasszony volt, aki belekezdett új vállalkozásokba, de nem riadt meg a hadiellátásban való részvételtől sem. A Károlyi házaspár a többi kuruc vezetőhöz hasonlóan nyert is a háborún. Nemcsak a társadalmi helyzetükben 1711 után bekövetkezett változásra kell gondolni, hanem a Rákóczitól kapott privilégiumokra. 1710-ben, a hadjárások pusztításai nyomán családjával és kísérőivel férje utasítására Munkácsra költözött, hogy onnan majd Lengyelországba menjenek. A szabadságharc alatt kétszer volt terhes, 1705-ben született egyetlen életben maradt fiuk, a Károlyi nevet továbbvivő Ferenc. Mégsem panaszkodik. Felelősségérzete és az elvárásoknak 71