LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - Kocsis Piroska: „Asszonysorsok a Rákóczi-szabadságharcban" Tudományos konferencia a Magyar Országos Levéltárban. LSZ 61. (2011) 2.

„Asszonysorsok a Ká kó c Z'- * ^ab a d s ágh ar cb an " Káli Kun Ilona ez alatt életet ad egy gyermeknek, eltemet kettőt, ezen kívül folyamatosan megvesztegeti a parancsnokot azért, hogy borbélyt tudjon hívni beteg férje meggyógyítására. A másik oldalon elhelyezkedő asszony Lázár Ferencné Csáky Zsuzsanna családja Rákóczi mellé állt, ami hatalmas feszültséget okozott, mert korábban férje a császári oldalon állt. Csáky Zsuzsanna Lázár Ferencet csak úgy tudta a kurucok táborába állítani, hogy visszaköltözött anyjához. Lázár Ferenc 1711-ben, a szatmári béke aláírása után is csak a Csákyakra számíthat, hiszen feleségének közbenjárására kapja vissza az átállásért elkobzott birtokait. Az előadó megállapítása szerint rendkívül szövevényes rokonsági viszonyok között éltek a székely nemesaszszonyok, előfordult, hogy egy családban kuruc és labanc is volt. Harcoltak egymás ellen, de családi események (születés, esküvő, temetés, keresztelő stb.) idején félretettek mindent, ami arra utal, hogy a székely nemesasszonyok voltak a családi összetartozás motorjai. Krás^ Íj Ha, az ELTE BTK adjunktusa Orvosdoktorok, gyógyítók és bábaasszonyok a 17—18. századforduló Magyarországán címmel tartott érdekes és hosszú előadást. Általános képet festett azokról a szereplőkről és azokról a tendenciákról, amelyek az egészségügy, az orvoslás területén léteztek a 17—18. századforduló Magyarországán. Ebben az időszakban még nem létezett az állami egészségügyi intézmény és struktúra. A 16. század közepére, második felére jól hierarchizált és munkamegosztáson alapuló rendszer jött létre, amelyben tudni lehetett, miként, mikor, kihez lehet fordulni a gyógyulásra vágyó személynek. E sokszínű szolgáltató közeget a férfiak és nők nagyjából azonos számban népesítették be. A 17—18. század fordulóján túlnyomó többségében képzetien, laikus gyógyítókkal találkozunk, akik hatalmas, empirikus ismeretanyag alapján végezték évszázadok alatt begyakorolt mozdulatokkal a nagyobb műtéteket és a kisebb beavatkozásokat. Hallhatunk vándorspecialistákról, akik vásárokon bukkantak fel és évről évre, egy-egy adott helyen biztosították maguknak a visszatérő pacientúrát. Népes, és elég nehezen behatárolható csoportot képeztek a vándor gyógyszerárusok, akik gyakorlatilag egész Európát bekalandozták, és Magyarországon is mindenféle gyanús főzetekkel, olajokkal, kenőcsökkel gyógyítottak. Ezen kívül számos drogista, különböző fűszeres főzeteket és egyéb gyanús szereket áruló házaló specialista is tevékenykedett. A letelepedett gyógyítók helyhez kötötten, falvakban, városokban éltek. Közéjük tartoztak a füves- és kenőasszonyok, a javasasszonyok, a bábák és a hagymázmérők. A hóhérok érdekes körét képezték a gyógyítóknak, hiszen a tortúrák (kínzások) során eltört végtagcsontokat ők rakták helyre, illetve kivégzés előtt titokban narkotikumokat adtak az elítélteknek. A kisszámú és gyakorlatilag az elitet kiszolgáló képzett, akadémikus gyógyítók szűk köre kizárólag férfiakból állt, közülük sokan német, holland és svájci protestáns egyetemeken tanultak és Nyugat-, illetve Felső-Magyarországon praktizáltak. Tisztán doktor medicine csapattal is találkozhatunk ebben a korszakban, akik a tudományos orvoslás meghatározó személyiségei, illetőleg a céhes keretek között működő sebészek, borbélyok, fürdősök, és már ekkor felbukkannak a polgári és az egyházi patikáriusok. Az előadó összefoglalta a 18. század első feléig nyomtatásban kiadott, szám szerint 11 orvosi tartalmú munkát, majd feltette a kérdést: vajon milyen orvosi szemlélet, milyen terápiás törekvések tükröződnek ezekből a munkákból. A válasz egyértelmű: e munkák gyakorlati ismereteket közvetítenek, a betegségek és a tünetek egyszerű felsorolását adják, ugyanakkor okokozati viszonyt nem állítanak fel. Terápiás törekvésként megjelenik a diéta, a hajtó-, a hánytató-, a köptető- és a vizelethajtó szerek, az érvágás, amely nagyon gyakori prevenciós és terápiás eljárás, valamint a köpölyözés, amit elsősorban a városi fürdőkben végeztek. Végezetül az előadó szólt néhány fontos szokásról és cselekményről, amely a 19. századig nagyon fontos volt a szülészetben. Ezek közé tartoztak a szülést elősegítő praktikák és mágikus eszközök, mint például a magyar arany, amelyet a szülés meggyorsítása céljából használták, vagy a saskő, amit gyógyhatású készítményként tartottak számon. Említést tett a bábakőről, a kígyóbőrről, mely-69