LEVÉLTÁRI ANYAG TUDOMÁNYOS, MŰVELŐDÉSI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA

Levéltári napok, konferenciák - A Magyar Levéltárosok Egyesülete debreceni vándorgyűlése (Nóvák Zoltán). LSZ 60. (2010) 3.

Hírek digitalizálásáról is szó esett. A Piarista Rend Magyar Tartománya Közpond Levéltárának vezetője, Koltai András a már említett egyházi levéltáros egyesület honlapját (http://www.melte.hu), annak történetét és szerkezetét mutatta be. A honlapon az egyes egyházi levéltárak és fenntartó intézményeik rövid történetét, legfontosabb segédleteit, a honlapjaikra utaló linkeket is megtalálhatja a látogató, de olvashat az egyesület életéről, ren­dezvényeiről is, sőt a honlapon bemutatkozik minden egyházi levéltáros (Кг kicsoda egyházi levéltárakban cím alatt). Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár igazgatója be­számolt az elektronikus kutatás lehetőségeiről. Elsősorban digitalizált térképekről, az anya­könyvi adatbázisról szólt, amelynek a világhálón való elérhetővé tétele a közeljövőben vár­ható. Cselenkó Borbála, a Szombathelyi Püspöki Levéltár vezetője vetítettképes előadásá­ban bemutatta a levéltárat, amely az egykori kanonoki palotában kapott helyet, ahol méltó körülmények között folytathatja tevékenységét. Kész Géza és Szabadi István referátuma szorosan kapcsolódott egymáshoz, hiszen a Tiszántúli Református Egyházkerület levéltári iratanyagának a trianoni döntés utáni sorsáról, életéről, valamint a nagyváradi és a beregszá­szi új egyházkerületi levéltárak és a debreceni egyházkerületi levéltár együttműködési lehető­ségeiről beszéltek. Kész Géza bemutatta a Kárpátaljai Református Egyházkerület új bereg­szászi levéltárát is. Az MLE 2001-ben alakult Forrásközlő Szekciója jubileumi, 10. tanácskozását tartottad városok történetének forrásai — közigazgatás és mindennapi élet címmel (szekcióvezetők: Bilkei Irén és Érszegi Géza). Az előadások örvendetesen nagyszámú hallgatót vonzottak, hiszen a levél­tárakban dolgozó kollégák kiemelt feladatuknak tekintik a forráskiadás nem egyszerű mun­káját. Blazovich László, a Csongrád Megyei Levéltár ny. igazgatója, a Szegedi Egyetem taná­ra a középkori városi jogkönyvek kiadását európai összefüggésbe állítva a hasonló források kiadásának értelmezési, nyelvi stb. nehézségeire is felhívta a figyelmet. Dominkovits Péter, Győr-Sopron Megye Soproni Levéltárának főlevéltárosa Sopron kora-újkori igazgatás-, gazdaság- és társadalomtörténetének forrásbázisáról tartott előadásában városuk levéltári dokumentumainak lehetőségeiről, felhasználásáról beszélt. Szendiné Orvos Erzsébet, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár igazgatóhelyettese Debrecen a 17. század elején a magisztrátusi jegyzőkönyvek tükrében c. előadásában bemutatta egy virágzó város közigazgatásának, gazdasá­gi életének és anyagi kultúrájának legfontosabb forrásait, a városi jegyzőkönyveket. Hasonló forrásanyag fontosságára hívta fel a figyelmet Géra Eleonóra, Budapest Főváros Levéltárá­nak levéltárosa is Városi élet Pest-Budán a tanácsülési jegyzőkönyvek tükrében, 1703—1711 c. elő­adásában. Káli Csaba, a Zala Megyei Levéltár igazgatóhelyettese a szocialista kori várostör­ténet levéltári forrásairól beszélt, érdekes, új szempontokat felvető módszertani tanulságok­kal is szolgálva. A szekció befejező részében a kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesület Kuta­tóintézetének három fiatal előadója az Intézet forráskiadási tevékenységét mutatták be. Fejér Tamás az erdélyi fejedelmek Liber Regiusairól, Gálfi Emőke a gyoilafehérvári káptalan feje­delemség kori jegyzőkönyveiről, Bogdándi Zsolt pedig a kolozsmonostori konvent fejede­lemség kori jegyzőkönyveiről tartott előadásai felhívták a figyelmet az erdélyi intézmények­ben őrzött források fontosságára. Előadásaik sikerességét látva megegyezés született az Intézet és a Forrásközlő Szekció további együttműködéséről. Délután a résztvevők a Hortobágyi Nemzeti Parkot tekinthették meg. A harmadik napon az Informatikai, Állományvédelmi és a Nemzetközi Szekció (utóbbi másodszor) ülésezett. Az Állományvédelmi Szekció Kirics Márta szekcióvezetésével Kastaly Beatrix, az Országos Széchényi Könyvtár ny. osztályvezetője Penészgombák szerepe a levéltári gyűjtemények károsodásában c. előadását hallhatták az érdeklődők. Az előadó külön felhívta a figyelmet arra, hogy a hirtelen hőmérsékletváltozás is nagy veszélyeket rejt magában, és hogy 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom