Segédletkészítés, adatbázis-építés

Középszintű - Csomójegyzék, raktári jegyzék, repertórium - Bakács István: A családi levéltárakhoz készülő segédlet problematikája. • 1956. [LH 1956/2-3. 7-14. p.]

nem végeztek. Nem szabad azonban elielejtenűnk, - s ezt ismételten kell hangsúlyoznunk - hogy már akkor sem vállalkoztak az akkori teöes iratanyag jegyzékelésére, az utóbbi évszázadban pe­dig az Írásbeliség egyre növekvő ütemével párhuzamosan akár hivatali, akár vállalati, akár csa­ládi iratanyag annyira gyarapodott, hogy ezek lajstromozása teljesen lehetetlen. Ebből következik, hogy az a követelmény, miként egy egy levéltár rendezése egyértelmű mindén egyes irat muta­tózásig menő feltárásával megvalósíthatatlan. Darabonkinti kielemzés természetesen lehetséges és szükséges ott, ahol az iratok tárgyi ösz­­szefüggés alapján nem csoportosíthatók. így például térképeket lehetne az ábrázolt helység, illető­leg folyó, szerzők, jelleg (pl X község erdőtérképe) stb, szerint csoportosítani s ábrázolhat a tér­kép több községet, lehet több szerzője; nincs "tehát olyan döntő ismérv, amelynek alapján valamely csoportba más csoportok sérelme nélkül bele lehetne sorolni. Ezért kell a térképeket s ezenfelül más, hasonló jellegű iratokat, főként gyűjtemények iratait katalogizálni, azaz lajstromozni és a laj­stromozással párhuzamosan - s ez igen fontos - mutatózni, A gyakorlat azt bizonyította, hogy a katalógus mutató nélkül nem elégséges segédeszköz, s az az elképzelés, hogy a katalógus pótol­hatja az eredeti darab kézbevételét, nem helytálló ; az eredeti darab megóvását csak a fénykép­­másolat biztosíthatja. Az iratanyag zömét tehát nem lehet darabszám, szerint feltárni s ezért jöttek létre világszerte az un, tematikai feltárások, amelyek voltaképpen az iratok lajstromozás nélküli mutatói - egy-egy meghatározott főként gyakorlati politikai, gazdasági szempontból A tematikai feltárásnak lényege, hogy az iratnak csak egykét tartalmi jelentőségét emeli ki, s nem elemzi az egész iratot A Szov jetunió levéltárai részére korábban kiadott (ma már nem^mindenben érvényes) tA levéltári anya­gok tárgyi tematikai katalógusa elkészítésének szabályait 27. §. az őrzési egységek (azaz a mi tárgyi csoportjaink) leírásával kapcsolatban hangsúlyozza, hogy ezeknek csak az a rendeltetésük, hogy tájékoztassanak: milyen adatokat lehet meríteni az anyagból, s nem az a céljuk, hogy az anyag tartalmának részletes ismertetésével l^elyettesitsék az anyag közvetlen tanulmányozását. A tematikai feltárások - hangsúlyozza Mityajev - sohasem terjeszkednek ki az anyag egészére, s a »teljes feltárás» nem valósítható meg, A frontális feltárással szemben itt az előny az, hogy bizonyos téma­körre a felárás rövidebb idő alatt történhet meg, viszont adott esetben szükségessé válhat az irat­nak egy más tematikai szempontból való újbóli kézbevétele. Az 4953. évi hágai nemzetközi levél­táros kongresszuson a levéltári dokumentációval kapcsolatban C, Tihon leszögezte, hogy nagyon kívánatos volna minden iratról karton-cédula elkészítése, ez ^zonban lehetetlen lévén, sokkal fon­tosabb az anyag rendezése, leltározása, mintsem indexelése. Nem vitás, hog> a darabonkinti lajstromozás egyedül és kizárólag a kutatók legaprólékosabb adatok iránti igényét veszi alapul, s nem vitás, hogy a levéltáros előtt legfőbb célként ennek az igénynek kielégítése kell, hogy álljon. De a levéltárosnak egyszersmind az a feladata, hogy az őri­zetére bizott egész iratanyagot a kutató rendelkezésére bocsáthassa, vagyis nem lehet cél egyetlen állag legrészletesebb leltárába. addig, mig számos állag összetételéről csak homályos ismereteink vannak. Ha akármilyen levéltárat, illetőleg levéltári kézikönyvet veszünk szemügyre, egyaránt az a tapasztalatunk, hogy a levéltárak iratanyagai rendezetlenek, a levéltárakba beérkező egyre na­gyobb tömegű, a folyó ügyvitelben már nem szükséges iratanyag pedig a kutatás rendelkezésére való bocsátás előtt szintén rendezésre, adott esetben átrendezésre szorul A feltárásra szoruló iratanyag mindkét esetben olyan terjedelmű, hogy darabszámszerinti kielemzésére, mutatózására egyetlen állam levéltára sem vállalkozhat Az elmondottakból következik, hogy a levéltárosnak a darabszerinti jegyzékeléstől, mutató­zástól - gyűjteményeket kivéve - el kell tekintenie, s csupán arra szorítkozhat, hogy az iratokat tárgyi összefüggésekbe csoportosítsa. Persze ott, ahol az un. őrzési egység-rendszer volt sok­kal egyszerűbb a levéltáros feladata, mint ott, ahol az egyes lapokból kell a tárgyi csoportokat ki­alakítania. Gyűjteményeknél az iratokat mechanikusan sorszámozzuk s minden iratot lajstromozunk és mutatózunk. A levéltárosnak tehát az állagok zöménél meg kell elégednie azzal, hogy a tárgyi csopor­tokról, az őrzési egységekről tájékoztatást nyújtson a kutatónak. Amiként a 18-49. századi lajstro­mok esetén a kutatónak tájékozottnak kell lennie, hogy adott címszó mögött milyen témára vonat- 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom