Segédletkészítés, adatbázis-építés
Középszintű - (Alap)leltár - Útmutató az ismertető leltár készítéséhez. • 1952. [864-135/1952 LOK]
- 21 -mivel sem többet mondani, ha fontossági sorrend szerint haladunk, mint amennyit mondanánk, ha a szervezeti sorrend szerint haladnánk. Ha egy kisebb, de fontossága miatt előbbre vett egység ismertetése hiányos anélkül, hogy a nagyobb egységet is ismertetnek, amelynek keretébe tartozik, akkor ezt a nagyobb egységet is ismertetni kell, be nem kell ismertetni a nagyobb egység keretébe tartozó többi kisebb egységet, csak akkor, amikor fontosságuk szerint sorra kerülnek majd. Ilyen módon az ismertető leltár készítője, a fontossági sorrend szerint haladva, nem fog felesleges többletmunkát végezni, és azt is elkerülheti, hogy emiatt lassúbb ütemben haladjon előre. A kutatás számára pedig a fontos levéltárrészekről készült leltárrészek jóval hamarabb rendelkezésre állhatnak, ha nem is nyomtatásban, de kéziratban. Le kell azonban szögezni, hogy az ismertetésre illetve leltározásra kerülő egységek ismertetésének illetve leltározásának teljesnek kell lennie. A tapasztalat azt bizonyltja, hogy helytelen utón járnánk es nagy időveszteséggel dolgoznánk, ha az egyes egységek leltározásakor csak a tárgy ismertetésére szorítkoznánk, az ismertetés egyéb részeit pedi^ későbbre halasztanók. Annál is inkább, mert az ismertetés egyéb reszel majdnem teljesen adva vannak az alapleltárban, azok megállapításántehát nem kell jelentékeny időt fordítani. Sok mindent lehetne még az ismertető leltár készítéséről mondani. Ez az útmutató^nem térhetett ki minden részkérdésre. Célja csak az, hogy általános szempontokat adjon. E szempontok helyes alkalmazásával a leltárkészitők a részkérdéseket maguk is megoldhatják. Ha pedig a gyakorlati tapasztalat úgy kívánja, a szempontokat bővíteni és módosítani is lehet, sőt kell. E szempontok figyelembevételével, bővítésével és esetleges módosításával az egyes speciális levéltárak ismertető leltározásához részletesebb és konkrétabb utasitások készíthetők. Készült: a TATONYVEIAOO JEGYZETSOKSZOROSÍTÓ ÜZEMÉBEN BUDAPEST. Felelős vezető: Földes György. LÓK. 52-9110.TN.