Selejtezés

Általános - Komoróczy György: A levéltáron belüli selejtezés kérdése. • 1952. [LH 1952/2. 23-28. p.]

- 28 ­hogy biztositja az iratok teljes levéltári rendjének felállí­tását. Bármennyire is rendezett iratokat selejtezünk, mégis adódnak olyan iratok, amelyeknek helyit nem tudjuk megállapí­tani csak akkor, ha a belső rendet tisztán latjuké Rosszul reponáltak elődeink, helytelenül, hanyagul keze£t£fe'az irattá­rat és ezáltal elsikkadnak egyes ügydarabok© líost a selejtezés során győződtünk meg arról, hogy plo 1913-ban voltak elhelyez­ve 1904. évi iratok és viszont, egyszerűen azért, mert az irattáros annak idején lelkiismeretlenül járt el© De a levél­tárak sokszor költözködtek is, és az iratok kezelője nem vett magának annyi fáradtságot, hogy pontosan mindent visszahelyez­zen a széthullott darabok közül. Beletette abba a csomagba, amely éppen a kezeüg^ében volt, Es mi most, a selejtezés ré­vén, v&fcözaállitjuk az egykori irattári rendszert, mert nem­csak tartalmilag vizsgáljuk meg az iratokat, hanem abból a szempontból is, hogy az iratok helye megfelel-e a jelzetek­nek. Javaslatom végső tanulsága tehát az, hogy bármilyen nehéz fe­ladat is a selejtezés, bármilyen munkatöbbletet jelent a le­véltáros számára, mégis el kell végeznünk, és elsősorban azt kell szem előtt tartanunk, hogy a selejtezés mindjárt érctem­beli legyen, tehát ne csupán iratcsoportok mechanikus kivé^ Tasztása szerint járjon el 9 hanem darabonkint válogassa ki az ügyek közül a meghagyandó iratokat.. A munka igy sokkal hosz­szadalsasabb, de sokkal eredményesebb is a jövő távlatából. Legyen az elvünk az, hogy az általunk összeállított ügykörjegy­zéket hangoljuk össze a miniszteri rendeletekben foglalt ügy­körjegyzékekkel, amelyek általában jók, részleteiben tanul­ságosak. Komoróczy György Megyei és városi közlevéltáraink alapleltárairól. % Szocialista levéltárügyünk alaptörvénye az W50 évi 29 tvr. végrehajtási utasitásának 11. §-ában kötelezzen előitja a közlevéltárak anyagának a rendelet megjelenésétől számitott egy éven belüli alapleltározását,* A magyar levéltárügy eddigi története során ez volt az első lépés az ország területén található Írásos történeti forrásanyag egységes, általános felv mérésére. Olyön jelentőségű lépés ez, mélynek hatását csak ak­kor tudjuk teljesen értékelni, ha azokat a hatalmas feladato­kat tekintjük, mélyek a magyar marxista-leninista történet­kutatás előtt állanak, s melyeknek megfelelő megoldásához majd­nem kivétel nélkül, eddig nem ismert, vagy éppen tudatosan el­hallgatott, mellőzött levéltári anyag teljes ismerete szük­séges© _• \ A törvényben előirt egy esztendei határidő 1951* nyarán lejárt és vidéki levéltáraink alapleltárai elkészültek. Bár a XOK dolgozói a leltárakat a lehetőséghez képest már készitésük alatt is megnézték, s a leltározók számára útmutatásokkal, • 52-10c83l/Rné.

Next

/
Oldalképek
Tartalom