Selejtezés

Általános - A levéltárakban őrzött 1867 utáni közigazgatási szervek iratselejtezésének felülvizsgálata és az 1984-es tanácsi ügykörjegyzék visszamenőleges érvényesítésének vizsgálata. A bizottság működésévek kapcsolatos tervezet, feljegyzés, útmutató a bizottság tagjainak; jelentés. • 1986-1987 [Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztálya által megbízott selejtezési munkabizottság (Varga László, Böőr László)]

f Ez utóbbi kategóriába tartoznak pl. a történeti forrásértékkel nem bíró személyi iratok, iparügyek, iparengedélyek, kisebb építkezések, telek megosztások stb. Ezek időrendi sorozata 5o év letelte után egyszerűen selejtezhető. A megmaradó iratoknál egyértelműen a törté­neti forrásértéket kell tekinteni és el kell fogadnunk, hogy a le­véltár csak a történeti források őrzőhelye. 5) Az 1919 és 1944-1945 év iratai az általános ügykörjegyzék alapján se­lejtezhető. A felszabadulás után a korábbi közigazgatási szervek ügy­köreiben olyan jelentős változás történt, hogy indokolt a népi demok­ratikus korra vonatkozó önálló selejtezési jegyzék összeállítása. é) A különböző bizalmas, elnöki OM.biz. stb. iratok selejtezésénél is az általános iratoknál érvényes selejtezési előírások érvényesek. 7) Mivel az iratkezelési rendszer jelentős eltéréseket mutat még az egyes iratképzők esetében is, az egy iratképzőre vonatkozó ügykörjegyzéknek egységesen kell tartalmaznia az egyes tételeket. Tehát nincs értelme kidolgozni közig, iratokra, kihágási iratokra, közellátási iratokra stb. vonatkozó külön jegyzéket. Állagtól független általános jegyzék kidolgozása célszerű. 8) Intézkedést nem igénylő felsőbb rendeletek, miniszteri utasítások, törvényhatósági rendeletek, körlevelek stb. tárgyuk szerint diffe­renciálva é s értékelve selejtezh^etőek. Fokozottan figyelembe kell venni viszont, hogy a kiadó központi szerv iratai mennyire hiányosak 111. hozzáférhetőek. 9) Az u.n. tükröződő iratok esetében semmiféle központi utasítást, sza­bályozást kiadni nem szabad! Általános elvként fogadható el, hogy a különösen fontos iratokat (pl. rendszeres közig, jelentések stb.) mindenhol célszerű megtartani, mert a másik szervnél ezek ellenőrzése gyakorlatilag megoldhatatlan. (Ezek mennyisége sem számottevő!) Se­lejtezhető viszont a főszolgabírónál a kifejezetten közvetítő "pos­tás" jellegű iratok. A rendeltetésszerűen több helyen lévő iratok (pl. költségvetés, "sza­bályrendelet stb.) selejtezése is egyedi elbírálást igényel. A meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom