Selejtezés
XXV. A jogszolgáltatás területi szervei - Kenyeres István–Sarusi Kiss Béla–Sipos András: Jelenkori polgári peres iratok értékelése és selejtezése. • 2001. [LSZ 2001/3. 11-40. p.]
5. Az iratértékelés és a szelekció problémái, maradandó érték versus történeti érték 5. 1. Az iratértékelés és a szelekció problémái A napjainkban érvényes irattári tervnek az az előírása, amely szerint csupán a legjelentősebbnek vélt ügyeket kell megőrizni (és ezek mennyiségét minden elméleti alap nélkül határozza meg 1%-ban), ellentmond a levéltári iratértékelés és szelekció általánosan elfogadott normáinak. Az elhibázott selejtezési, ill. levéltári átvételi döntéseket sok esetben az okozza, hogy a levéltáros a jövendő generációk kutatói érdeklődését próbálja „megjósolni". Ennek jegyében minősít ügyeket, forrásokat Jelentősnek" és „nem jelentősnek", gyakran arról is megfeledkezve, hogy a Jelentős" források is csak az irattermelő működésének teljes kontextusába helyezve tárják fel igazi értelmüket. A jövőbeni kutatási irányok „előrejelzése" helyett olyan összetételű iratanyag fennmaradását kell célul kitűzni, amely kielégítően dokumentálja az irattermelő működését, azaz lehetővé teszi feladatainak, működési mechanizmusának, a társadalommal való kölcsönhatásának megismerését. Ehhez jó fogódzót jelent Theodore R. Schellenberg (a nemzetközi levéltárügyben máig klasszikusnak tekintett) elmélete az ügyiratok „információs" és „tanúsító" értékének megkülönböztetéséről. 14 Az információs érték az adott eljárás tárgyát képező, illetve az iratokban felbukkanó természetes és jogi személyekre, dolgokra, ügyekre, jelenségekre vonatkozóan szolgáltatott adatokat jelenti. Az iratok ugyanakkor „tanúságot" szolgáltatnak az iratképző intézmény felépítésére és működésére vonatkozóan is, azaz biztosítják az egyes ügyiratok kontextusba helyezett tanulmányozásának lehetőségét. Ez adja tanúsító értéküket (nem tévesztendő össze a jogi értelemben vett bizonyító erő problémakörével!). Természetesen léteznek olyan iratok, amelyeknek tárgya elsősorban magának az irattermelőnek a szervezete és működése. A bírósági szervek esetében ide sorolhatók mindenek előtt az elnöki iratok, a különféle statisztikák, testületi anyagok, jelentések, beszámolók. Az ezekben foglalt információk azonban éppúgy az adott kontextusban keletkeztek és rögzültek, mint a peres iratok, azaz hasonlóan célzatosak. Bármely szerv működéséről csak eredeti összefüggésükben megőrzött ügyiratai tesznek valódi „tanúságot". Ezt érvényesnek kell tekintenünk a jogszolgáltatás intézményeire is. Tehát a bírósági irattári segédletek, lajstromkönyvek, elnöki anyagok és bírósági statisztikák átvétele nem jelent megoldást, különös tekintettel arra, hogy az ezen iratokban megjelenő jogi kategóriák mögött megbúvó társadalmi gyakorlat változásai csak torz és csökevényes formában érzékelhetők. Az átveendő iratanyag körét úgy kell megállapítani, hogy annak megőrzése valóban reális legyen, ugyanakkor egyszerre biztosítsa az egyediségükben történeti jelentőségű ügyek fennmaradását és a jogszolgáltatás korabeli működésének s az ebben lecsapódó társadalmi valóságnak a megismerhetőségét. Schellenberg fejtegetéseinek konklúziójában leszögezi: „... miután az iratértékelési útmutatók sem teljességre, sem 14 SCHELLENBERG, R. THEODORE: The Appraisal of Modern Public Records. Bulletin of the National Archives, Number 8., Washington D. C, 1956. 28
