Selejtezés

XXV. A jogszolgáltatás területi szervei - Kenyeres István–Sarusi Kiss Béla–Sipos András: Jelenkori polgári peres iratok értékelése és selejtezése. • 2001. [LSZ 2001/3. 11-40. p.]

felértékelése is. A bírósági iratokat illetően általános vélemény volt, hogy azok (a megyei, ill. a fővárosi bíróságok „súlyosabb" büntetőperei kivételével) „tyúkpereket" tartalmaznak csupán, és a bíróságok működése az elnöki és miniszteriális iratok alapján feltárható. Nem irányult kellő figyelem maguknak a peres anyagoknak a (főleg társadalom- és hely-) történeti értékére. Emellett általánosan tapasztalható volt — más levéltári anyagokhoz hasonlóan — a gyűjtőterületi munka elhanyagolása, a gyűjtőterületen dolgozó levéltárosok felkészületlensége és általában a levéltári munkák sorában a gyűjtőterület sokadrangú kezelése. (Több helyen nem a selejtezés megkezdése előtt vizsgálták meg a helyszínen az iratanyag forrásértékét, kezelökkel végeztették az iratselejtezések ellenőrzését, illetve amennyiben levéltárosok végezték a helyszíni ellenőrzést, az általában nem volt kellő mélységű, nem bírálták felül a rossz IMrendeletek alapján végzett selejtezéseket stb.)

3 További beláthatatlan következményei lehetnek annak a manapság fel-felbukkanó véleménynek, miszerint a jogszolgáltatási szervek irataival kapcsolatos levéltári problémák megoldása nem is tartozik az önkormányzatok által fenntartott közlevéltárak feladatai közé, mivel az egész kérdéskört a közeljövőben létrehozandó (?) területi állami levéltárak kompetenciájába kell sorolni. Ez az álláspont ürügyet szolgáltathat arra, hogy egy-egy levéltár ne foglalkozzon a bírósági iratok kezelésével, azok tartalmi vizsgálatával. Tekintve az új levéltári koncepció megvalósulásának elhúzódását és több mint kérdéses voltát, ez az álláspont nemcsak a probléma elodázását jelenti, hanem kimagasló forrásértékű iratanyagok spontán pusztulását, levéltári statisztálás mellett történő kiselejtezését okozhatja/okozza. Külön problémát jelent a Levéltári törvény által bevezetett „maradandó érték" fogalma is, hiszen a jogszolgáltatási iratok bőven tartalmaznak „az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, más forrásból nem vagy csak részlegesen megismerhető adatot" (Ltv. 3 §. j.). A jelenkori jogszolgáltatási iratok esetében a legnagyobb problémát — főként az alsó fokú bíróságoknál tömegesen keletkező — polgári peres iratok okozzák, hiszen a jelenleg érvényben lévő rendelkezések értelmében ezen iratok esetében minimálisan sincs biztosítva a történeti kutatás számára értékes források fennmaradása, valamint az ezen iratok révén rögzített állampolgári jogok biztosítása. A jelenleg is érvényben lévő 109/1981. /IK 5./ IM. sz. utasítás c/ pontja szerint az ügyek döntő többsége tíz év után részselejtezhető, és a gyakorlatilag „kiherélt" akták közül 25 év után csak az évi ügyforgalom 1%-át kitevő házassági és vagyonjogi perek kerülnének levéltári megőrzésre. (Az 1% kiválasztására — a bizonytalanul megfogalmazott kitételen kívül, miszerint „kiemelkedő jelentőségű házassági és vagyonjogi perek" — semmilyen támpontot nem ad az utasítás és tudomásunk szerint levéltári útmutatás sem készült ezzel kapcsolatban. A gyakorlatban egyébként azt az elvet követték a bíróságok irattárosai, hogy a vastagabb, ún. különcsomókból tettek el selejtezed énül aktákat, azon elv szerint, hogy „az az ügy lehet fontos, amelyik vastag"). Az eddigi levéltári „gyakorlat" összefoglalása TAKÁCS EDIT lektori véleménye alapján készült. A tanácsi iratok forrásértékelésének túlértékelésére ugyanakkor példaként hozhatjuk fel, hogy volt időszak, amikor pl. a szövetkezetek történetét megírhatónak vélték a felügyeletüket ellátó tanácsi szervek iratai alapján, és hasonló vélekedés alakult ki az alsó fokú oktatással, iskolákkal kapcsolatban is. 12