Alapelvek

Vörös Károly: Alapelvek az iratanyag levéltári feldolgozásához. [Benne a 89631/1962 LO sz. irányelv] • 1962. [LSZ 1962/3-4. 50-66.p.]

let mindig a kialakított levéltári /és az őrzés célját szolgáló segédletet illető­en a raktári/ rendre épül s azt rögziti, a segédlet szintje - tehát hogy milyen nagyságrendű levéltári /esetleg raktári/ egységekig megy le - általában nem lehet mélvebb a rendezettség szintjénél. Azt pedig, hogy a készítendő segédlet az irata­nyagot illetően milyen tudnivalókra terjedjen ki, az a körülmény szabja meg, hogy a segédlet az iratanyag épségben való megőrzését, vagy könnyebb kezelhetőségét ill. felhasználását kivánja-e elsősorban szolgálni. JÁRÁSI FÓSZOLGABIRÁK, MINT KIHÁGÁS! RENDŐRI BÜNTETŐÉKOR IRATAINAK SELEJTEZÉSE x/ I. Utasítás, Általános rész - elvi kérdések Az iratok átvizsgálása alkalmával ügy- és nem iratselejtezést kell végezni e SJ ügy teljes megtartásával, vagy teljes selejtezésével. Kétségtelen ugyan, hogy minden ügyön belül vannak fontósabb és kevésbé fontos iratok, a;ráfordított munka azonban nem áll arányban azok kiválogatásának eredményével. A kihágási ügyeken belül az ügyre vonatkozó érdemleges iratfajták, amelyek vizsgálata alapján dönteni lehet megtartásuk vagy kiselejtezhetőségük felől, a kö­vetkezők: &/ feljelentés , általában csendőrségi, ritkán egyéni vagy más szervezet­től eredő, mely rendszerint a kihágás tényét, ritkábban annak részletes körülménye­it rögziti: sokszor tartalmaz szubjektiv észrevételeket, társadalmi és gazdasági viszonyokra jellemző adatokat; b/ körny ezett anulmányok elsősorban iskolai kihágásokkal kapcsolatban, me­lyek helyenként kész szociográfiai adatfelvételek; °/ tárgyalási jegyzőkönyvek, amelyekben elsősorban a vádlottak védekezése érdekes, a feljelentéssel szembeni helyzet, a vádlottnak a maga szempontjából raj­zolt képe, mely nagyobb rész az elnyomottak/cselédek, csavargók, kisemberek/ elnyo­másának, kizsákmányoltságának, elesettségének tolmácsolása; <*/ íBagá^Él^^lákletek akár mint a vádlott elleni bűnjelek, akár mint protekciónális vagy'egyéb bizonyítékok, s ugyancsak jellemzők a társadalmi visszás­ságokra; V az Ítélet és indokolása, amely vagy megegyezik a tényekkel, s annak kö­vetkezménye, vagy eltér "attól valami okból, s igy a feljelentéssel és tárgyalási jegyzőkönyvvel egybevetve utal az itélethozó szerv, működésére is. Legalább ötévenként minden egyes iratfajtából mintapéldányokat szükséges megőrizni, ugyanakkor azért is fontos a megtartásra itólt iratok teljes megőrzése mert néha a kézbesítési iv /szökött cselédek esetében stb./ és annak kelte, fontos az ügy menete szempontjából. A bevezető részt irta Horváth Ferenc levéltári .igazgató, a selejtezési ^kor­jegyzéket összeállította Sisak Ernőné levéltári >ezelo./Szombathelyi Állami levéltár/. Hozzászólást - módosításra ill. kiegészítésre vonatkozó javaslato-

Next

/
Oldalképek
Tartalom