LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE
Kubinyi András: Magánlevéltárak felderítése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. • 1954. [LH 1954/1–2. 132-136. p.]
- 136 -könyvek is, /hejőosabai rkato plébánia/. Toltak egyházi polgári iskolák és a régi időben algimnáziumok is, /szikszón a ref, egyháznál vannak a volt ü algimnázium irataio/ Itt kell megemlíteni, hogy állami iskoláknál egyes helyeken állami iskolai gondnokságok működtek kb, hasonló feladattal, mint az iskolaszékek£ ezeket is fel kell kutatnunk*/ Ezenkivül nem egyházi anyag is kerülhet a§s egyhazakhoz, Elsősorban a régi mezővárosi, illetőleg nemes községi iratokról kell szólni* A nemesi község iratait, mivel a kisnemesség többnyire ref, volt, sokhelyen egyházánál őrizte, így voltak a tállyai hadnagyszék iratai az ottani ref, parókfciáii, és Tállya város rendezett tanácsa 1848* június 10, határozata alapján helyezték el a város levéltárában*. Szikszó nemeseinek jegyzőkönyvét a közelmúltban vettük át az ottani refc egyháztól, és ugyanott találtuk meg és hoztuk be a város egyik 1708-ban kezdődő jegyzőkönyvét. Családi iratanyagot is találhatunk az egyházi személyeknél. Kerülhettek oda régi hagyományozás által /pl, a sárospataki egyházkerületi levéltárban is sok családi irat van/ továbbá valamely pap családjának saját iratai* illetőleg 1945 után történt mentés eredményeképen,/ igy plo a boldogkőváraljai rkat, plébánosnál Zichy-Meskó anyag középkori oklevelekkel együtt, vagy Bájon a ref, egyháznál Patay irato/ Nagyon fontos* h^gy megtekintsük az egyház irattárát. Sajnos a legjobb akarat ellenére sem segithetünk mindig, noha egyházi irattáraink állapota sok helyen kétségbeejtő* Föl kell ajánlanunk ilyen esetben az iratok rendbe-4 hozására a segitséget, csak sajnos erre nekünk időnk nincsen s az egyházak sem veszik ezt mindig szivesen, A legtöbb, amit tehetünk, szóbeli útmutatás az iratok rendezésére vonatkozóan. Ismerteti: Kubinyi András Frolov,, AaD* ÜGYKEZELÉS A SZOVJET HIVATALOKBAN . /Budapest, 1954* Jogi és Államigazgatási Könyv és Folyóiratkiadó,/ A magyar kiadás előszava már eslő mondatában megállapitja* az ügykezelési munkakörben dolgozók szükségletének tett eleget a könyv megjelenése magyar nyelven. Hozzá kell tennis jelentős segitséget nyújt mindazoknak, akik munkájukban állandóan kapcsolatban állnak a hivatalok és vállalatok ügyintézésével Nem lehet célunk felmérni a szovjet ügyvitel megismerésének jelentőségét az államigazgatás különböző területein; kétségtelen azonban, hogy a levéltárügy számára* különösen a levéltárak és az irattárak közti megfelelő kapcsolat kiépítése terén elengedhetetlen a szovjet iratkezelés tanulmányozása* Frolov könyve rövid, világos áttekintést ad a szovjet ügykezelés:' elvi alapjairól, és gyakorlatáról. Különösen tanulságos* hogy Frolov a szocialista állam feladataiból kiindulva, milyen elvi szinvonalon tárgyalja az ügykezelés kérdéseit, melyeket nálunk néha még a legilletékesebbek is mint tizedrangu, tisztán technikai jellegű folyamatokat kezelnek* Hangsúlyozza, hogy az ügykezelésnek milyen nagy szerepe van a végrehajtás ellenőrzésében, valamint a hivatal és a tömegek kapcsolatának fejlődésében, A jó ügykezelés a bürokratizmus elleni harcnak, a valóban népi közigazgatás kifejlesztésének fontos eszköze.