LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE
Berényiné Kovács Gyöngyi: Megyei levéltári iratanyag-pusztulások a II. világháború idején. Levéltári Szemle, 68. (2018) 4. 27-40.
36 Levéltári Szemle 68. évf . A szabolcsi levéltári anyagot Sátoraljaújhelyre szállították, s ládákban az ottani megyeháza pincéjében helyezték el. A részben szétszórt iratokat 1945 októberében Szabolcs vármegye megbízott levéltárnoka becsomagolta, ám az iratanyag visszaköl töztetésére vasúti kocsit nem kapott. Így az elpusztult községi anyakönyvi kötetek felmérését, majd pótlását sem tudta elkezdeni. 55 Szatmár megye levéltárát – már amit Nagykárolyból Szatmárnémetibe és nem Tordára, majd Kolozsvárra vittek – Kiss Ernő levéltáros visszaemlékezése és a hivatalos jelentések szerint a zajtai kultúrházba zsúfolták be. Innen három évi „száműzetése” után megtépázva, összekeverve került az új megyeszékhelyre, Mátészalkára. 56 Tolna megyében Szongott Edvin alispán segítette Hadnagy Albert vármegyei fő levéltárnokot, hogy elképzelésének megfelelően az épületek pincéiben a légoltalmi helyiségekbe helyezhesse el a veszélyeztetett történeti iratokat. Voltak, akik nem támogatták az elképzelést, a légiriadók alatt nem akartak akár néhány órát sem eltölteni az iratok közelében azok egészségi ártalmasságára és a dohos levegőtlen szagra hivatkozva. Végül az alispán támogatásával a főlevéltárnok 1942-ben elkezdte az iratanyag átköltöztetését a kezdetektől 1860-ig a légoltalmi helyiségekké átalakított börtöncellákba. Először is a cementpadlót beborította a régi iktatókönyvek viaszos borítójával, ami gátolta az iratanyag vizesedését. A falak mentén szintén hasonlóan oldotta meg iktatókönyvekből és deszkaanyagból a „szigetelőrendszert.” Az iratok átszállítását az eredeti raktári rendnek megfelelően készítette elő, s levitette az összes anyakönyvi másodpéldányt, a közgyűlési jegyzőkönyvek indexeit, a névmutatókat, segédleteket, az országgyűlési naplók díszes köteteit. A börtöncellák bejáratát mintegy 30 cm-es magasságban elfalaztatta, hogy egy esetleges csőrepedés nehogy eláztassa az iratokat. Sajnos nem lehetett „sub rosa” megoldani az iratanyag mentését, s az egész művelet menekítési szándéka hamar napvilágra került. A börtöncellák kettős vasajtóira lakatokat helyezett el, amelyeknek a kulcsát az alispánnak adta át, ha valaki az ajtókat kinyitotta, láthatta, hogy csak iratanyagot helyeztek el, nem ingóságot és egyéb értéket. Miután a nyilasok átvették az uralmat, az alispán eltávozott állásából, a levéltárnok pedig saját felelősségére elfalaztatta az ajtókat. A levéltárnok frontra vezénylésével az 1861-től kezdődő iratanyag menekítésére már nem volt idő. A háború alatt orosz hadikórházat rendeztek be a megyeházán. Az iratokat kidobálták, a berendezést, az állványokat eltüzelték. A friss falazás harsányan hívta fel a figyelmet a rejtett cellákra, rögtön kibontották és szétszórták a rendbe áthelyezett iratokat. A fogságból hazatért Hadnagy Albertet a következő látvány fogadta: „Mindennek megfelelően a háborúból való visszatérésem után szörnyű látvány fogadott. Tolna vármegye egykori levéltára a szó szoros értelmében eltűntnek látszott, a levéltár összes berendezését eltüzelték az utolsó szálig, s mindössze csak 55 MNL OL Y 7 32/1946. 35. f. 56 MNL SZSZBML XIV. 82. 1. tétel sz. n. Berényiné Kovács Gyöngyi
