LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE

Kujbusné Mécséi Éva: Iratajándékozás a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárában 1950 és 2016 között. Levéltári Szemle, 67. (2017) 1. 23-38.

23 KUJBUSNÉ MECSEI ÉVA IRATAJÁNDÉKOZÁS A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI LEVÉLTÁRÁBAN 1950 és 2016 KÖZÖTT Az ajándékozás különleges esemény. Az ünnepi alkalom varázsában örül, aki ad és az is, aki kap. A meghitt pillanat színesítheti a levéltárosok hétköznapjait és gazdagíthatja az intézményre bízott gyűjteményt is, ha kellőképpen értékeljük a köz számára térítésmentesen történő iratátadást és nem csak nevezzük ajándékozásnak, hanem akként is kezeljük. De vajon fordítunk-e kellő figyelmet erre a nem mindennapi cselekedetre, az ajándékozó és az ajándék illő fogadására? Megfelelően kommunikáljuk-e azt a döntést, amelyet hosszú töprengés, információszerzés, utánjárás, nehéz elhatározás előz meg? Belegondolunk-e abba, hogy a levéltárnak átadott néhány papírlap a tulajdonosának az őseivel való kapcsolatot, az elődeiről maradt emléket, a szeretteihez fűződő szálat jelenti? Erősítjük-e az ajándékozót abban, hogy bátran zárja le a múltja egy fejezetét az ajándékozással, hiszen utat nyit vele a jövő számára a megismeréshez, mert a közgyűjteménybe adással fennmarad és kutatható lesz a régi történések írott tükre évszázadok múlva is? Figyelemmel vagyunk-e arra, hogy a döntésben szerepet játszhat a családtagok felelősségteljes örökségkezelése éppen úgy, mint a levéltárról szerzett ismeretük, az életszemléletük, az életmódjuk, a múlthoz és annak emlékeihez való viszonyuk? Fontosnak tartjuk-e megtalálni a választ arra, hogy a világ állandó változásának, a modernizálódásnak, a lakókörnyezetünk, a térkihasználásunk átalakulásának következtében feleslegessé váló emlékeket miként mentsük meg. A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának gyűjteményét hat évtized alatt két és félszáz ajándékozó gyarapította. Az adomány levéltárba jutása azonban véletlenszerű. Az 1990-es évekig betérni is csak kevesen mertek a „titkok tárába”, de még napjainkban is elsődleges feladatunk a nyitott levéltárrá válás, az intézmény munkájának, gyűjteményének a megismertetése és annak tudatosítása, hogy a személyes történelem forrásai is lehetnek értékesek a köztörténet számára. Különböző módon igyekszünk bátorítani mindenkit, hogy mielőtt a szemétbe dobná a nagyi örökségét, a nemzedékről nemzedékre szállt, megsárgult, elrongyolódott papírokat, érdemes megnézetni szakemberrel, sőt a levéltárnak ajándékozni a maradandó értékűeket. Az elhatározáshoz azonban elengedhetetlen a közbizalom, amelyet a személyes kontaktus mellett ma már sokféleképpen erősíthetünk. A levéltár gyűjteményéről,