LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE
Schmidt Anikó: A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának 2020. évi gyűjtőköri tevékenysége. Turul, 94. (2021) 1:43–46. - 1. Értekezések - Lakatos Bálint-Schill Tamás: Földesúri címerből mezővárosi jelvény Dunapataj pecsétjei a 16-20. században
30 11. kép - Dunapataj 19. századvégi pecsétjének 1896. évi lenyomata (Kustár Rozália felvétele, 2019) A 19. század végére Dunapataj már régen túlesett egykori földesuraival folytatott majdnem évszázados perén, amelyben gyakorlatilag csak veszített.48 Ugyancsak bő két évtized telt el a közigazgatás dualizmus kori átszervezése óta, amelynek következtében a mezőváros 1870-ben községi rangot kapott. Ám a millennium időszakában készített új pecsét és bélyegző mintha nem venne tudomást minderről, teljesen archaizál, és az 1704. évi pecsétet imitálja. E pecsétből két egyező változatot, egy pecsétnyomót és egy bélyegzőt is ismerünk, előbbit 1896-ból, utóbbit 1897-bőL 48 Pintér I.: Pataj úrbéri pere i. m. 173. 49 A dokumentum Dunavecse Város Önkormányzata fenntartásában lévő Dunavecsei Helytörténeti Gyűjtemény revíziójakor került átadásra 2020- ban a Pataji Múzeum állományába. 50 Pataji Múzeum, leltári száma: 2010.17.1. Réz bélyegző, fa nyéllel. Átmérője: 3,2 cm. 51 HU-MNL-BKML-V.320.C. (MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára, Dunapataj nagyközség polgári kori iratai, 5. kötet). 52 HU-MNL-BKML-V.320.C. (33. doboz, elöljárósági iktatott iratok. 1901. máj. 1-én felvett jegyzőkönyv.) A pecsétnyomat az 1896. évi VII. törvénycikk díszes nyomatát tartalmazó borítékon maradt fenn.49 A boríték kézzel írott felirata: „1896 évi Vilik törvényczikk a honalapítás ezredéves emlékének törvénybe iktatásáról. Dunapataj községben kihirdettetett 1896 évi június hó 8ik napján. Egy példánya a tanácsteremben kifüggesztetett. Egy példánya a város értékes okmányait magába foglaló ládába elhelyeztetett.” Utóbbi példánnyal van dolgunk. A 3,1 cm átmérőjű, vörös viaszba nyomott pecsétlenyomat a boríték kinyitásakor kettétört. Körirata: PATAI VARAS : PÖTSETI: ANNO : 1704, és a pecsét képe is a régi, Paksy-címert utánozza, de a címerpajzsban haránt elhelyezkedő növény ábrázolása nem egyértelmű: vékony, csak az ágvégeken lombos fatörzs vagy faág, esetleg valamilyen stilizált, szirmos virág lehet. A címerpajzs fölött, a sisakdísz tetején címertanilag kifogástalanul ez a címerpajzsban található növénymotívum ismétlődik; a címert itt is sisaktakaró veszi körbe (11. kép). A pecsétnek bélyegzőváltozata is készült; egyrészt ránk maradt maga a réz bélyegző is, amelynek átmérője 3,2 cm, nyele fából készült. Jelenleg ez is a Pataji Múzeum gyűjteményében található.50 Másrészt lenyomatát is ismerjük, feltűnik például az 1897. október 7-én tartott képviselő-testületi közgyűlés jegyzőkönyve hitelesítésekor Lesták Ödön jegyző és Dávid József bíró neve mellett (12. kép).51 E bélyegzőnyomat körirata ugyanaz: PATAI VARAS PÖTSETI: ANNO 1704; a címerpajzson háromágú virág formájú növény, amely szabályosan sisakdíszként ismétlődik. További kutatásoknak kell tisztáznia, hogy ezt a pecsétet, illetve bélyegzőt milyen időintervallumban és milyen alkalmakkor használták, de az elég valószínű, hogy az előbbi pecsétnyomó lehetett a minta, és a bélyegző készítője egyértelműen háromágú szirmos virágnak látta és értelmezte a címerképet. 12. kép - Dunapataj 19. század végi bélyegzőnyomata (Schill Tamás felvétele, 2016) A 20. század hajnalán, nagy valószínűséggel 1900-ban ismét új bélyegző (ke) t készíttetett a község. Ennek körirata a következő volt, a közigazgatási besorolás teljes megjelölésével: PEST-PILIS-SOLT-KISKUN VÁRMEGYE • DUNAVECSEI JÁRÁS-// DUNAPATAJ NAGYKÖZSÉG. A 3,8 cm átmérőjű bélyegző álló kerektalpú címerpajzsban szereplő címerképe azonban a történeti előzmények (valószínűleg az 1704. évi pecsétnyomó) jobb ismeretéről tanúskodik: virág helyett ismét megnyesett faágat, fatörzset látunk, egy felfelé kihajtó kis levélkével. A címerpajzs tetején sisak, sisaktakaróval; sisakdíszeként szabályosan a címerkép ismétlődő motívuma látható. Egy ilyen bélyegzőlenyomat található például Lesták jegyző és Dávid bíró által 1901 tavaszán hitelesített jegyzőkönyvön (13. kép).52 13. kép - Új bélyegzőnyomat a 20. század elején (Schill Tamás felvétele, 2015)