LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE
Arany Krisztina: Levéltári iratajándékozások a Mikes Kelemen Program keretében – a levéltári koordináció első két évének tapasztalatai, Turul, 92. (2017) 2:104–107. - 3. Könyvismertetés - Társadalom és családkutatás. Egy francia-magyar genealógiai kiadvány bemutatása. Ildikó Szerényi-József Berkes: Retrouver ses ancétres hongrois (ism. Körmendy Lajos)
KÖNYVISMERTETÉS TÁRSADALOM ÉS CSALÁDKUTATÁS. EGY FRANCIA-MAGYAR GENEALÓGIAI KIADVÁNY BEMUTATÁSA.1 1 Elhangzott 2016. október 27-én a budapesti Francia Intézetben. Ildikó Szerényi-József Berkes: Retrouver ses ancétres hongrois. Archives & Culture, Paris; Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest, 2016.128 p. (ISBN 978-2-35077-273-8) Mielőtt a kiadvány konkrét bemutatását megkezdeném, engedjék meg, hogy pár percig elméleti fejtegetésekbe bocsátkozzam, meglátják, nem lesz öncélú. Nyugdíjba vonulásom óta európai történelem- és társadalomfilozófiai kérdésekkel foglalkozom. A jövendő könyvem - melynek címe Egyén és közösség lesz - egyik fejezete az identitásról fog szólni. Az identitás önazonosítást jelent, azt, hogy az egyén hogyan határozza meg, hova sorolja be önmagát. Lévén, hogy az ember közösségi lény, ez a meghatározás és besorolás csak közösségekhez viszonyítva lehetséges. Mivel sok közösséghez tartozunk, ezért az identitásunk is sokrétű. így lehetek én például európai, magyar, református, levéltáros, budapesti, családos ember stb. egyidejűleg. Az identitás lényegében a közösségekhez való viszonyunkat mutatja. A sok egyéni identitásból, ezek eredőjéből létrejön a közösségi tudat: így beszélhetünk francia, magyar, muszlim, keresztény, levéltáros stb. identitásról. Az identitás, pontosabban annak tartalma történelemformáló erő. Két példa: 1) a két világháború között a német nemzettudat gyökeresen átalakult, a következményeket ismerjük; 2) 1789-ben a francia forradalom első napjaiban megalkották a trikolórt, ez szimbolizálta a francia nemzet létrejöttét; a francia zászló fémjelezte nemzetalkotás évtizedekig mintaként szolgált egész Európában, sőt később Európán kívül is. Nem tudom megállni, hogy ne hozzak fel egy harmadik példát: napjaink Európáját. Európa, de különösen Nyugat-Európa - az ottani nemzetek többsége - súlyos identitászavarban szenved, és ha egy civilizáció vagy ország mentálisan meggyengül, annak súlyos következményei lesznek, a történelmi példák legalább is ezt mutatják. Nagy a baj, és sajnos ez az európai politikai és szellemi elitben még nem tudatosult. Az egyén tudatának fontos része a családi identitás, és itt nem csak az úgynevezett nukleáris családra (szülők és gyerekek) kell gondolni, hanem a nagycsaládra is, melyben több generáció is benne foglaltatik, azok az elődök is, akik már nem élnek. A családkutatást én elsősorban identitáskeresésnek tekintem, és mint ilyent, a mentálhigiénia fontos eszközének. Jó ha tudjuk, hogy kikhez tartozunk, hogy kiknek tartozunk. A modern családkutatás tipikusan nyugati/európai jelenség. Az Egyesül Államokból indult ki az 1950-es években. Kézenfekvő magyarázat, hogy Amerika a bevándorlók hazája, egy olvasztótégely, és logikus, hogy a már amerikaivá lett emberek érdeklődni kezdtek a gyökereik iránt. Ez igaz, de mégsem elegendő magyarázat, mert a mélyben, erősebb társadalmi és mentális erők is dolgoztak. A családkutatási boom (hogy ezzel a szép magyar szóval éljek) ugyanis történelmileg-társadalmilag determinált. A Bibliában érzékletesen le van írva a túlvilági, isteni paradicsom. Az öntudattól duzzadó modern ember többször is megkísérelte megvalósítani a saját paradicsomát - itt a Földön. A keleteurópai kollektivista és ateista ember paradicsoma lett volna a kommunizmus, ezzel kapcsolatban nekünk, itteni idősebbeknek, sok tapasztalatunk van. De a nyugati, ateista ember - aki történetesen individualista - létre is hozta a saját paradicsomát: ezt nevezzük fogyasztói társadalomnak. Hogy ez utóbbi kísérlet mennyire sikerült, illetve hogy sikerülni fog-e egyáltalán, erre vonatkozóan erős kételyeim vannak, de ez most nem lényeges. A lényeg a mi szempontunkból az, hogy mindkét kísérletnek komoly következményei lettek. Az egyik fontos következmény az, hogy a modern ember - mindkettő, a keleti kollektivista és a nyugati individualista egyaránt - elvágta a tradicionális közösségek összetartó szálait. Az elmúlt egy-két évtizedben az utolsó, eddig még ellenálló közösség, a család felbomlásának vagyunk a tanúi. Persze a modern kollektivista vagy individualista ember is létrehozott új közösségeket, de ezek vagy már szétestek - lásd például a szocialista munkabrigádokat -, vagy instabilak, képlékenyek - lásd például a civil közösségeket -, és nem képesek betölteni az űrt. Valós közösségek nélkül pedig nincs identitás, pontosabban identitászavar van. Van egy másik lényeges dolog, amiben nagy a hasonlóság a kommunista és a fogyasztói paradicsom között: ez a múlthoz való viszonyulás. A modern ember állandóan a jövőbe tekint - látszólag, teszem hozzá, mert valójában a mának él. „A múltat végképp eltörölni!” - ugye emlékszünk a kommunista jelszóra és az Internacionálé dalszövegére! De ha körülnézünk, hasonló szemléletet látunk a szép új fogyasztói világunkban: ami nem a legújabb, az elavult és eldobandó, a negyvenéves ember már öregnek számít a munkaerőpiacon, az iíjúságkultusz együtt jár az idősekkel szembeni
