LEVÉLTÁRI ÁLLOMÁNY GYARAPODÁSA, CSÖKKENÉSE
Künstler Ferenc: Az irattári eredetű anyag gyarapításának főbb jellemzői a tanácsi levéltárban. • 1987. [LSZ 1987/3. 3-14. p.]
KÜNSTLER FERENC Az irattári eredetű anyag gyarapításának főbb jellemzői a tanácsi levéltárakban A levéltárak tevékenységének VI. ötéves tervidőszaki irányaira vonatkozó minisztériumi javaslat (Levéltári Szemle 1981/1. sz.) egyebek között megállapította: „a fejlődés ellenére a működési feltételek továbbra is messze elmaradnak a szükségletektől, így a levéltárak túlnyomó többsége nem tud megfelelni a levéltárakról és a levéltári anyag védelméről szóló 1967. évi 27. sz. tvr.-ben meghatározott állományvédelmi és iratgyűjtési követelményeknek". A kialakult súlyos helyzetet, mely a szocialista kori levéltári forrásbázis begyűjtését és fennmaradását veszélyezteti, ezt követően több felsőbb szintű párt- és állami fórum (az MSZMP KB mellett működő Agitációs és Propaganda Bizottság 1981-ben, az Országgyűlés Kulturális Bizottsága 1983-ban) megtárgyalta, s dokumentumokban is rögzítette. Az elmúlt középtávú tervidőszak alatt a működési feltételekben — főleg a tanácsi levéltárak esetében — számottevő változás történt. Noha a gazdasági körülmények egyre nehezedtek, a levéltárak raktározási viszonyainak javításában, valamint iratátvételi hátralékuk felszámolásában ez a periódus hozta a legtöbb, s leglátványosabb eredményt. A tanácsi levéltárak kiemelkedő állománygyarapítási tevékenysége nyomán az őrizetükben levő iratanyag összmennyisége 117 000 fm-ről (1980) 131000 fm-re (1985) növekedett, s az igen jelentős volumenű iratátvételek révén mintegy 5000 fm-rel csökkent a helyhiány miatt át nem vett, beszállításra váró irattári anyag. Mindezt alapvetően a raktárkapacitás közel 30 000 fm-nyi bővülése tette lehetővé, de ebbe az irányba hatottak az elvégzett korszerűsítési munkálatok is. A fenti számok — különösen az ezt megelőző időszakokhoz viszonyítva — valóban imponálóak, még ha hozzá is kell tennünk, hogy a javulás levéltáranként lényegesen eltérő mértékben valósult meg. Nem véletlen, hogy a különböző szakmai rendezvények, így a levéltárigazgatói értekezletek vitáinak homlokterébe az elmúlt években újra a gyűjtőmunkával összefüggő kérdések kerültek. A rövid időn belül végrehajtott nagyarányú iratátvételek ugyanis számos olyan problémát hoztak felszínre, amelyek nemcsak a már évtizedekkel ezelőtt felmerült vitakérdéseket elevenítették fel, hanem olyanokat is, amelyek korábban még a felvetés szintjén sem fogalmazódtak meg. Abban általános az egyetértés, hogy a szakterület legnyomasztóbb gondja továbbra is a folyamatos és tervszerű iratgyarapítás feltételeinek hiányából fakad. A részproblémák rangsorolását, valamint a megoldás módját illetően azonban a kívülállók és a szakmabeliek részéről egyaránt eléggé eltérő, gyakran szélsőséges véleményekkel találkozhatunk. A szélsőséges véleményeket általában az egyes levéltárak ma már nagyon külön-3
