Oktatás, művelődés, sport; Pénzügy; Szövetkezetek; Társadalmi szervezetek; Társadalombiztosítás; Vízügy; Levéltári tapasztalatok

Levéltári tapasztalatok - Az általános levéltárak feladatai az iratkezelési szabályzatokkal kapcsolatban. Igazgatói értekezlet (Szombathely 1971.10.05-1971.10.07) anyaga. • 1971.09.16 [LIG sz. n.]

lődésugyi Minisztérium álláspontjónak adtak igazat. Éppen ezért is nyomatékosan kérjük a levéltárakat, hogy amennyiben területükön ilyon törekvéssel találkoznak, igyekezzenek érvényt szerezni a Kormányren­delet előirásának, illetve szükség esetén ezt jelentsék a Levéltári Igazgatóságnak. - Visszatérő probléma volt, főleg a gazdasági jellegű minisz­tériumoknál, a nyilvántartás megszervezésével és az ügyiratkialakitás­sal kapcsolatban a beérkező és a kimenő iratok külön könyvben, Vagy legalább külön számon való iktatására, és külön sorozatban való el­helyezésérc irányuló törekvés. Nagyon határozottan fel kell lépni az ilyen jelenségükkel szemben. El k6ll érni, hogy a beérkezett iratot ugyanazon a számon intézzék el és hogy az egy ügyben keletkezett iratokat együtt kezeljék. Minden más megoldás esak nehezíti az iratok­ban való tájékozódást; mind az ügyintézés, mind a későbbi levéltári kezelés érdekeit sérti az emiitett helytelen gyakorlat, - Elsősorban az ügyvitel túlterhelését eredményezheti az a több helyen megfigyelt törekvés, hogy az iratokat minden szervezeti egység­nél újból beiktassák, ahol azok megfordulnak. Az iratkezelési szabály­zatokban határozottan meg koll tiltani az ilyen gyakorlatot, hisz a bürokrácia növelésén tul azt is eredményezheti, hogy az iratok irattá­rozása bizonytalanná válik. Az iratokat ott, annál a szervezeti egység­nél kell iktatni és irattározni, ahol elintézik őket. - Az irattári tervvel kapcsolatban több tárcánál találkoztunk értet­lenséggel, s hasonló jelenség várható az alsóbbfoku szerveknél is. Nem akarták megérteni, hogy miről van szó, idegenkedtek az ügyiratok ügykörök szerinti csoportosításától ós egyszerűen csak selejtezési jegyzéket kí­vántak az iratkezelési szabályzathoz mellékelni. Az ilyen megoldást természetesen nem szabad elfogadni. - Meglehetősen általános jelenség, hogy az irattári tervet nem szervezeti egységek szerinti tagolásban próbálják kidolgozni, hanem általános minden szervezeti egységnél használatos tételeket adnak meg - és ezt legfeljebb kiegészítik az egyes osztályoknál használatos speciális ügykörök megemlítésével. Az ilyen megoldás az ügyintézés során és a köz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom