Közlekedés, posta, MÁV; KSH; Külügy; MTA; Mezőgazdaság, élelmezésügy; Munkaügy; Nehézipar; NEB

Közlekedés, posta, MÁV - Iratkezelési és ügyviteli szabályzat a vasúti szervek számára. • 1972.11.30 [115550/1972. 3. A. sz. vig. helyettesi utasítás = MÁV Hivatalos Lapja 1972/48.]

tását, tisztázását, továbbítását, irattározását és se­lejtezését, valamint az ezekkel kapcsolatos techni­kai tennivalókat jelenti. (2) A központi iratkezelés azt jelenti, hogy az iratkezelés minden lényeges teendőjét a szerv egé­szére vonatkozóan, egy központi helyen kell vé­gezni. Ez a hely a szerv központi kezelőirodája. (3) Az ügyintézés az ügyek érdemi elintézése; azoknak az írásbeli és egyéb munkamozzanatoknak összessége, amelyeket az egyes szervek feladataik ellátása során a konkrét ügyek megindulásától azok befejezéséig végeznek. (4) Az ügyvitel az iratkezelési és az ügyintézési mozzanatok egymás után következő, szabályozott menete. (5) Az ügyek érdemi elintézésével foglalkozó dolgozók az ügyintézők, az ügykezelési teendőkkel foglalkozók pedig az iratkezelők. (6) A szerv, szervezeti egység címére érkező le­veleket, beadványokat, kérelmeket stb. ügykezelési szempontból az átvételtől a nyilvántartásbavétel megtörténtéig ,,küldemény"-nek, „irat"-nak, azt követően pedig ,,ügyirat"-nak nevezzük. (7) A kiadmányozás az elintézési tervezetek fe­lülvizsgálását, jóváhagyását, illetőleg ezek megtör­ténte jeléül az előírt alakiságok betartásával a kiad­mányozó aláírásának alkalmazását jelenti. Az el­intézési tervezet kiadás után, a kiadmány. (8) A Szabályzat alkalmazása szempontjából szerv alatt a Vasúti Főosztály—MÁV Vezérigaz­gatóságokat, a területi vasútigazgatóságokat, köz­ponti igazgatóságokat, a központi hivatalokat, szer­vezeti egység alatt pedig a Vasúti Főosztály—MÁV Vezérigazgatóságnál a szakosztályokat (önálló osztályokat), a többi államvasúti szervnél az osz­tályokat (önálló csoportokat) kell érteni. II. Fejezet AZ IRATKEZELÉS SZABÁLYAI 1- §• A küldemények átvétele (1) A szerv címére állami postán, vonalpostán, vagy külön kézbesítő útján érkezett, továbbá sze­mélyesen hozott küldeményeket a központi kezelő­iroda vezetője vagy ezzel megbízott dolgozója veszi át. (2) Ha a szerv postahivatalnál fiókot bérel, a központi kezelőiroda gondoskodik arról, hogy meg­felelő meghatalmazással rendelkező dolgozó a szerv címére érkező küldeményeket a postahivataltól el­hozza. A postai meghatallmazást a Vasúti Főosz­tály—MÁV Vezérigazgatóságon a 3. Általános Igazgatási és Jogi Szakosztály vezetője, a területi vasútigazgatóságoknál az I. Igazgatási és Jogi Osz­tály vezetője, a Vasúti Főosztály—MÁV Vezér­igazgatóság alá közvetlenül rendelt szerveknél a szerv vezetője adja ki. (3) Az olyan küldeményekre, amelyeknek bur­kolata sérült, vagy azon a felbontás jelei megálla­píthatók, rá kell vezetni, hogy „sérülten érkezett", vagy „felbontva érkezett" és azt alá kell írni. Az ilyen küldeményeket a Vasúti Főosztály—MÁV Vezérigazgatóságon a 3. Általános Igazgatási és Jogi Szakosztály ezzel megbízott ügyintézőjének, a területi vasútigazgatóságoknál az I. Igazgatási és Jogi Osztály vezetőjének, a Vasúti Főosztály— MÁV Vezérigazgatóság közvetlen felügyelete alá tartozó szerveknél a szerv vezetőjének be kell mu­tatni. (4) A személyesen hozott küldemények esetén az átadás alkalmával — kívánság esetén — a központi kezelőiroda az átvételt igazolni köteles. Az átvé­telt minden esetben igazolni kell, ha az irat ha­táridőben való benyújtásához jogkövetkezmények fűződnek. A központi kezelőiroda személyesen ho­zott küldeményeket csak a hivatalos idő alatt ve­heti át. 2- §• A küldemények felbontása és átadása (1) A küldeményeket a központi kezelőiroda ve­zetője, vagy az ezzel megbízott dolgozója bontja fel. (2) A központi kezelőiroda nem bonthatja fel: — a miniszterhelyettes-vezérigazgató, vezér­igazgató-helyettesek, a szakosztályvezetők és he­lyetteseik, az önálló osztályvezetők és helyetteseik, a vasútigazgatók és helyetteseik, valamint a szerv vezetője címzett, — a párt és társadalmi szerveknek címére szóló, — az egyes dolgozók nevére szóló, továbbá — azokat a küldeményeket, amelyek felbontásá­nak jogát a szerv vezetője magának tartotta fenn. (3) A fel nem bontható küldeményeket a köz­ponti kezelőiroda közvetlenül a címzetthez köteles továbbítani. Ha a címzett a küldemény febontása­kor azt állapítja meg, hogy a hozzá közvetlenül kézbesített küldemény tartalma nem magánjel­legű, azt nem tarthatja magánál, hanem köteles azt a kezelésbevétel céljából az adott szervezeti egység iratkezelője részére átadni. (4) A küldemények felbontása alkalmával a köz­ponti kezelőiroda ellenőrizni köteles, hogy a borí­tékon jelzett iratok, illetőleg az iratokon jelzett mellékletek megérkeztek-e; ha hiányt állapítanak meg, ezt a borítékra, illetőleg a küldeményre rá kell vezetni. A mellékletek hiánya azonban nem akadályozhatja a további folyamatos kezelést. (5) Ha a küldeményt tévedésből vagy helytelen címzés következtében bontották fel, valamint ha később derül ki, hogy a küldeményben a titkos ügykezelési szabályzat rendelkezései alá tartozó

Next

/
Oldalképek
Tartalom