Központi intézkedések; Belügy, közigazgatás; Egészségügy; Építésügy

Belügy, közigazgatás - Ügyviteli szabályzat a községi és körjegyzők részére. • 1902.11.12 [126000/1902 BM sz. rendelet = Magyarországi rendeletek tára 1902. 1362-1419. p.]

IM. 126.000/1902. B. M. sz. 1405 a szavazás módját és eredményét és azután az elnök által elfogadottnak kijelentett határozatot kell a jegyzőkönyvbe beiktatni. Névszerinti szavazás esetében a szavazók neveit és szavazatait is a jegyzőkönyvbe kell foglalni. Ha az elnök az 1886: XXII. t.-cz. 57. §. alapján egyes tagokat a sza­vazásból kizárt, ezt a körülményt indokával együtt szintén fel kell jegyezni. A tárgy megjelölését, a tanácskozás menetére és a szavazásra vonatkozó feljegyzéseket a jegyzőkönyv bal hasábjába, magát a határozatot pedig az indokolással együtt a jobb hasábba kell irni. Ha a határozati javaslat egyhangúlag elfogadtatik, akkor a javaslatot nem kell külön a bal hasábba fel­jegyezni, hanem a tárgy körülírása után, annak megjegy­zésével, hogy az előterjesztett javaslat egyhangúlag elfo­gadott, nyomban magát a határozatot kell megfelelő szö­vegezéssel a jegyzőkönyv jobb hasábjára vezetni. A felebbezhető véghatározatokat indokolással okvet­len el kell látni ; az indokolás esetleg a beadvány indo­kaira való egyszerű hivatkozásból is állhat. A képviselőtestületi határozatokat külön folyószámok­kal kell ellátni. A folyószámok minden év elején újra kezdődnek. A gyűlésen tárgyalt Összes ügyeknek és a hozott határozatoknak ily módon történt bevezetése után követ­keznek a jegyzőkönyvben : az elnöknek a gyűlés berekesz­tésére vonatkozó kijelentése és végül az elnök, jegyző és a két hitelesitő aláírása, a hitelesítés keltével együtt. A jegyző kötelességei a gyűlési tárgyalások körül. 80. §. A jegyző kötelessége arra ügyelni, hogy azokban az esetekben, melyekben a törvény a névszerinti szavazást meg­Magy. Rend. Tára, 1902. 92

Next

/
Oldalképek
Tartalom