Szervellenőrzés
G. Vass István: Gyűjtőterületi munka az országos hatáskörű szerveknél az 1990-es években. • 1998. [LSZ 1998/3. 19-28. p.]
eredményeként jönnek létre. Ugyanakkor nemigen preferálja az egyedi ügyek iratait. E kérdéskörről azért érdemes részletesebben is szólni, mert régóta feszül e vonatkozásban bizonyos felfogásbeli különbség - látszólag - az Országos Levéltár gyűjtőterületi munkát végző munkatársai és a vidéki levéltárosok között, valójában a levéltárosok különböző szemléletű csoportjai között. Bizonyos fokig ez a látens vita12 eredményezte a levéltári törvény legutóbbi módosítását is, melynek értelmében a helyi önkormányzatok, valamint a minisztériumok területi szervei és intézményei -jelentős részben tehát az önkormányzati levéltárak illetékességi körébe tartozó szervek - részére kiadandó minta iratkezelési szabályzatok véleményezése a jövőben nem az Országos Levéltár, hanem az önkormányzati levéltárak képviselőit is magában foglaló testület, a Levéltári Kollégium hatáskörébe tartozik.13 A vita tárgya tulajdonképpen az, hogyan lehet egy most készülő irattári tervben olyan tételeket is levéltárba adandónak minősíteni, amelyek a munkahelyek mindennapi életét, belső folyamatait, konfliktusait, a lakosság egyes rétegeinek - sőt maguknak az egyes családoknak, egyes lakosoknak - a helyzetét tükröző forrásanyag megőrzését teszi lehetővé, s ezáltal biztosítja a mikrofolyamatok történeti-szociológiai módszerekkel végzendő kutatásának lehetőségét. Ismeretesek a népszámlálási adatfelvételek megőrzése körüli - a levéltáros szakma számára vereséggel végződött — viták. Számomra, mint levéltáros számára az 1980-as évek közepén nagy élmény volt, amikor néhány szociológus rávetette magát arra a kevés iratanyagra, amely az ötvenes évek vállalati fegyelmi ügyeiből megmaradt, s a napi munkahelyi konfliktusok elemzéséből jutottak el a korszakra vonatkozó olyan időálló következtetések megfogalmazásához, amely következtetéseket a központi pártszervek vagy a kormány iratanyagai alapján aligha tudtak volna alátámasztani. Pedig arra azután igazán minden levéltáros megesküszik, hogy a fegyelmi ügyek iratai nem képviselnek történeti értéket. Nemrégiben egy szakmai tanácskozáson egyik kollegánk a panaszügyek iratainak megőrzését szorgalmazta. Én hadd említsem meg a Kárpótlási Hivatal iratanyagát. Abban is számtalan jellegzetes emberi sors, összességében a magyar társadalom jelentős hányadának sérelme, hányattatása tükröződik. A Kárpótlási Hivatalnak az Országos Levéltár által jóváhagyott irattári terve ezeket az iratokat levéltárba adandónak minősíti. Ez is vitát váltott ki szakmai körökben, hiszen az eddig keletkezett iratanyag több mint 12 000 fm-re rúg. (Az ügy referense e sorok írója volt.) Nem gondolom persze - és az irattári terv véleményezésének pillanatában sem gondoltam -, hogy a Kárpótlási Hivatal 12 000 fm-nyi iratanyagát mind meg kell őrizni. Mint ahogy azt sem gondolom, hogy a fegyelmi ügyek iratait, illetve a panaszügyek iratait az említett kutatási eseten felbuzdulva teljes egészében meg kellene őrizni. Valamennyi esetben csupán néhány százalékuknak mintavétel útján történő megőrzéséről lehet szó. Ilyen kategóriát azonban a jelenlegi irattári tervek nem ismernek. Rendkívül hasznos volna tehát, ha az említett látens vita az ide vonatkozó normák és módszerek kimunkálásával a nyilvánosság előtt folytatódna. 3. A szervellenőrzések tapasztalatai Mint fentebb utaltam rá, az Országos Levéltár célkitűzése 1990 előtt is az volt és jelenleg is az, hogy a XVIII-XX. fondfőcsoportba tartozó mintegy 70-75 legfontosabb szervnél rendszeresen, legalább kétévenként végezzen ellenőr-23
