Szervjegyzék, szervnyilvántartás
Utasítástervezet a levéltárakon kívül lévő iratanyag nyilvántartására. • 1957.02.26 [86401-17-4/1957 LOK]
t Logr a selejtezéskor az any*ag mennyi P5 gének iián" százalékos c-sok-kenése várhatóc. <?•/ & nyilván** rtás részére készült feljegyzések a levéltári munkák jelen szakaszában el fősorban operatív célt szolgálnak.! a levéltári értékű, de nég levéltárivá nem érett illetve valamely okból /pl*, az intézménynek nég szüksége van rá, helyhiány biatt r.en lehetett beszállítani stb«/ nég az intézmény irattárában léve iratanyag fizikai lét én ele- valamint minimális rendjének biztositása céljából készülnek., aajd rögzítik az iratanyag levéltár ba k erűié s é t, A feljegyzések azonban a későbblek folyamán a levéltári dokumentációhoz is felhasználhatók lesznek. Az iratanyag levéltárba kerülését követően - bizonyos idő eltelte után - az iratanyaggal kapcsolatos nyilvántartása feljegyzések átkerülnek najd a nyilvántartási palüünokból az u„n« fond dossziékba, 10 a / Tekintettel arra. hogy az 1956, október-novemberi események, valamint az ezeket követő hónapokban végrehajtott hivatali átszervezések következtében az eddigi felméréseket nagyon sok esetben korrigálni kell, kívánatos, hogy az átszervezések lejazlása - s ezzel párhuzamosan a le/éltári értékminimum meghatározása- után /megfelelő súlypontozással/ valamennyi levéltár megkezdje a gyűjtőterületén lévó- levéltári szempontból értékes iratanyaggal biró intézmények meglátogatását /kivéve a II„7 e / pontban enlitetteket/ és iratanyagukról - az *r«*ttáros közreműködésével - felmérést készítsen, Bz a felmérés az iratanyag rendezettségétől és aennyis égétől függően lehet csomójegyzék, a csomók összesítő számadatait vagy az iratanyagot egyéb mérték /pl^mj/ szerint szánbavevő jegyzéke III 0 Az eddig keletkezett azon nyilvántartási anyagot, amely értékminimum alatti iratafsyaget /szerveket/ tart nyilván, illetve amely eddigi kezelési rendszere miatt az uj nyilvántartási anyagba nem illeszthető be, külön gyűjteményként a levéltárban kell elhelyezni. Amennyiben a levéltár már eddig is valamiféle szervenként! palliumos rendszert vezetett, ezek anyaga az uj palliumokba átrakható 1 illetve ez a rendszer a jelen utasitás szempontjaiszerint továbbfejleszthető. A levéltár irattárábah elfekvő régebbi iktatott kiszállási jelentéseket és egr éb - az irattárakra vonatkozó iktatmonyokat a palliumokban való elhelyezés céljából ki szabad emelni, de ezt a tébyt a kezelési könyvben /iktatóban/ rögziteni kell,