Iratértékelés, illetékesség
Zámbó István: A budapesti jogszolgáltatási szervek iratselejtezési gyakorlatának változásai. Levéltári Szemle, 65. (2015) 4. 50-64.
Zámbó István A székesfővárosi levéltár törekvései a levéltáron belüli selejtezés szabályozására A székesfővárosi levéltárban már az előző századforduló idején is őriztek jogszolgáltatási iratanyagot. Toldj László főlevéltárnok hivatali ideje alatt több alkalommal is benyújtott előterjesztést a levéltári iratok tudományos szempontú rendezéséről és selejtezéséről. Ezt az 1902. január 1-jével újjászervezett levéltár esetében ismét megtette, amire ekkor már szolgálati utasítás is kötelezte: a Székesfővárosi Tanács 10.769/1901. ein. számú utasítás 2.§-a ugyanis kimondta, hogy a „levéltár rendeléséről és selejtezésérőljavaslatot mutasson be”. A levéltári anyag rendezése kapcsán Toldy előadta, hogy milyen típusú iratokat őriz a levéltár, amelyekről leltárt is adott. Hosszasan tárgyalta az új segédletek — ún. mutatók — elkészítésének szükségességét, amely az iratanyag kezelhetőségének alapját jelentette volna. A főlevéltárnok a régi törvényszéki levéltárak iratainak a rendezését is oly módon képzelte el, mint a közigazgatási iratokét, felismerve, hogy a „törvényszéki iratokban is számtalan érdekesnél érdekesebb politikaibűnügyi és magánjogi per tárgyaltatott”. A tervezet alapján az új mutatóba kívánta bedolgozni a törvényszéki tanácsülési jegyzőkönyveket, valamint a működésük során keletkezett aktákat, és Toldy elképzelései szerint azokat „éppen oly módon kellene értékesíteni, mint a városi ügyekre vonatkozókat”. Áttérve a selejtezésre, Toldy indoklása szerint azok eddig azért maradtak el (pedig azt Pest város már 1843-ban és 1862-ben is tervbe vette, mivel a levéltári raktárak már jócskán telítettek voltak), mert nem volt rá munkaerő és „mert a selejtezésnek elfogadott szabályai nincsenek is, és úgy látszik, nálunk sem mert hozzáfogni senki”. A főlevéltárnok nézetei szerint egy irat addig nem selejtezhető ki, amíg azt hozzáértő egyén nem vizsgálta meg. Továbbá csoportosította a levéltár iratait és a főbb csoportokba tartozó iratokra külön előírást adott volna, hogy miképpen történjék az első selejtezésük.5 A törvényszéki iratok esetében megjegyezte, hogy a közigazgatásban dolgozóktól nem várható el, hogy értékeljék ezt az iratanyagot, ezért olyan egyének alkalmazását látta célszerűnek, akik bíróságoknál vagy törvényszékeknél szolgáltak (nyugdíjas hivatalvezetők, segédtisztek) és ezt a munkát szívesen elvállalnák, szabadidejükben, mérsékelt díjazásért cserébe. Az ekképpen megbízott selejtezők csak a többespéldányok selejtezését végezhették volna, valamint megjelölhették volna a selejtezendőnek vélt iratokat és könyveket. Ezt követően egy másik szempont figyelembevételével folytatódott volna a selejtezés, amely arra irányult, hogy a megjelölt iratok között „nincsenek-e olyanok, melyek akár a város, akár a mívelődés- vág) egyéb történeti szempontból nem érdekesek-e? Mert minden lelkiismeret-furdalás nélkül lehet állítani, pl. hogy száz évvel előtti befejezett perek aktái [...] a városi közigazgatás érdekeinek szempontjábólkiselejtezhetők, de aki történetíró szemével nézi cizpkat, gyakran oly fontos és érdekes, sőt becses történeti anyagot találhat bennük, hogy kár, sőt veszteség volna azoknak kiselejtezése. ” A főlevéltárnok helyesen mérte fel a peres iratokkal kapcsolatos dilemmát, éppen ezért az iratok történeti szempontok alapján végzendő elbírálását már a levéltár személyzetére kívánta rábízni.6 5 Toldy, 1904.1-9. 6 Toldy, 1904.14-15. 52
