Iratértékelés, illetékesség
Köcze László: Vállalati iratok gyűjtése: szabályozások és intézményi keretek a gépipar példáján I. Levéltári Szemle, 70. (2020) 3. 33-46.
35 2020/3. ▪ 33 – 46. jának (LOK) selejtezési szempontjai alapján rögzített listából a gazdasági szervek számos (pénzügyi, adminisztratív-jogi és részben szociális) aspektusa kirajzolódott, jó néhány elemet ugyanakkor (pl. gyártási profil, kereskedelmi tevékenység stb.) teljes mértékben figyelmen kívül hagytak. 2 A vállalati iratok gyűjtésének feladata ekkoriban a magyarországi levéltári rendszeren belül elsődlegesen az 1950-ben létrehozott Levéltárak Országos Központjára, illetve az azon belül létrejött vállalati csoportra hárult.3 Mindehhez a jogi kereteket nemcsak a törvényerejű rendelet, hanem – a vállalatok szempontjából – a kohó- és gépipari, a bánya- és energiaügyi, valamint a könnyűipari miniszterek első helyetteseinek közös 1750/1951. sz. körrendelete is megerősítette, mégpedig úgy, hogy a LOK feladata lett a vállalati iratok nyilvántartása, illetve a selejtezések elbírálása is. A körrendelet kiadását jelentősen befolyásolhatta – ahogy a jogszabályban utalás is történt erre – a vállalatok kontrollálatlan selejtezési gyakorlata, így ennek ellensúlyozására rögzítették a LOK levéltárak és irattárak feletti felügyeleti jogkörét, valamint a vállalatok által elkövetett szabálytalanságok és mulasztások esetén azok bejelentésének kötelezettségét az irányító szervek felé. A „fontos tudományos érdekként” definiált iratőrzés és nyilvántartás magyarázatát a rendelet kifejezetten „a magyar munkásságnak a tőkés kizsákmányolás ideje alatti életében” és az ipari fejlődés történetében jelölte meg. 4 2 A rendeletben a nem selejtezhető iratok az alábbi kört fedték le: „1. Főkönyvek, tekintet nélkül keletkezésük időpontjára; 2. A mérlegek, évi jelentések és évkönyvek, ugyancsak keletkezésük időpontjára való tekintet nélkül, továbbá az ezek összeállításánál használt könyvelési kivonatok, fogalmazványok és tervezetek. Amennyiben a mérlegek, évi jelentések és évkönyvek nyomtatásban is megjelentek, úgy ezekből is megőrzendő 2-2 példány; 3. Szabadalmak és ezek leírásai, akár kül-, akár belföldi eredetűek azok; 4. A vállalat történetére utaló adatokat, alapítás körüli tárgyalásokat, megegyezéseket, adókedvezményeket tartalmazó iratok, valamint irattári és részvénynyilántartó könyvek; 5. Alkalmazottak szociális helyzetét megvilágító iratok (balesetek, jóléti juttatások és ezek előli elzárkózások, mint pl. borítékpénz, segélyek, munkások és munkásegyesületek elutasító segélykérései stb.; 6. Bérelszámolások, amennyiben folyamatosak és több évről szólnak, valamint hasonló feltétel mellett a munkabérre vonatkozó más adatok (pld. munkások összeállított keresete 10 éven át); 7. A szakszervezetek és a munkáltatók levelezései, bérviszályok, sztrájkok és egyéb munkásmozgalmak írásos vagy ábrázolt emlékei.; 8. Személyzeti ügyek, [úgy]mint felvételi kérelmek, ezek elutasítása, ajánlások, fegyelmi ügyek, elbocsátások; 9. Hadi üzemi parancsnokok iratai (körözvények, hirdetmények, ítéletek, bizalmas utasítások stb.); 10. A vállalat vezetésével kapcsolatos iratok, mint pl. az igazgatói levelezés vagy mint nagyobb vállalatoknál a titkári irattár, déli konferenciák anyaga; 11. A volt vezetőség magánlevelezései (ide értve a táviratot is, valamint a teljesen magánjellegűnek látszó írások, amennyiben ezek a volt vezetőség valamelyik tagjával bármily összeköttetésben vannak; 12. Felügyelőbizottsági, igazgatósági és egyéb ülésekről felvett jegyzőkönyvek; 13. A vállalat és az állam közötti kapcsolatokra utaló iratok (HM rendelések, minisztériumi leiratok); 14. Tröszt, kartell és banki kapcsolatokra rávilágító iratok (belső levelezések, utasítások); 15. Külföldi érdekeltségekre vagy bármily idegen tőkekapcsolatokra, továbbá külföldi bérmunkára vonatkozó iratok (kalkulációk, megállapodások).” 3 A LOK tevékenységére ld. Lakos, 2006: 321–323., a vállalati csoportra Sárközi, é. n. 4 A LOK több minisztériumnak is kiküldte a selejtezéseket illető tájékoztató levelét, kérve, hogy ismer-Vállalati iratok gyűjtése