Iratértékelés, illetékesség
Mucsi László: „A letűnt világ bürokratáinak porlepte bűnjelei...” Selejtezés és iratmentés Szolnok megyében, az 1950-es években. Régiókutatás Szemle, 5. (2020) 2:6–14.
Régiókutatás Szemle 2020 V. évf. 2. sz. DOI: 10.307 16/RSZ/2 0/2/1 selejtezések ellenőrzésében „a Magyar Munkásmozgalmi Intézet és a Levéltár megbízottja is közreműködik.” A szerveknek a lehető legszorosabban együtt kellett működniük az Intézet és a levéltárak munkatársaival.12 A LÓK a későbbiekben mindezt úgy értelmezte, hogy a tárcák által kibocsájtott végrehajtási utasítások kötelezővé tették a levéltári ellenőrzést.13 Az kétségtelen, hogy az utasítások és az ügykörjegyzékek megpróbálták csökkenteni az iratok értékelésének szubjektivitását, illetve egyértelmű lépéseket tettek abba az irányba, hogy az irattári selejtezések a levéltárosok szakmai felügyelete alá kerüljenek (Lakos, 2002. pp. 40.). Ezt erősítették az olyan rendelkezések is, mint a Könnyűipari Minisztérium utasítása 1955-ben, amely a MÉH telepeknek megtiltotta, hogy levéltári ellenőrzés nélkül vegyenek át papírhulladékot.14 A szakmai kontroll kérdését végül a 45/1958. (VIL 30.) számú kormányrendelet zárta le, amely előírta a selejtezési szándék előzetes bejelentését a levéltárak felé, illetve az eljárásról felvett jegyzőkönyv kötelező levéltári felülvizsgálatát is egyértelműen előírta. Ez egy fontos rendelkezésnek bizonyult, mivel a selejtezések alapos ellenőrzésére a továbbiakban is nagy szükség volt. Az 1950-es években megjelent ügykörjegyzékek alkalmazása ugyanis nehézkes volt, használatuk még az 1960-as években is gondot okozott (Mikó, 2009. pp. 458). 12 A belügyminiszter 131-10/1952. B. M. számú utasítása a közületi szervek (vállalatok) iratainak megőrzéséről és selejtezéséről kiadott 185/1951. (X. 23.) M. T. számú rendelet végrehajtása tárgyában. Belügyi Közlöny. 11. sz. 1952. március 14. pp. 136-140. 13 MNL JNSzML Levéltár iratai. 235/1955. 14 MNL JNSzML Levéltár iratai. 739/1955. 15 Hivatalaink járjanak élen a papírgyűjtésben. Szolnokmegyei Néplap. 6. évf. 158. sz. 1954. július 6. pp. 3. 16 Hírek. Szolnokmegyei Néplap. 5. évf. 147. sz. 1953. június 23. pp. 4. 17 Gyújtsd a papírt című filmhíradó, 1953. Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma. https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=11269 (Utolsó megtekintés: 2020. 01. 20.) Láthatjuk tehát, hogy főleg 1952-ig, a selejtezések jogi szabályozása hagyott kívánnivalót maga után. Ebben az időszakban talán ez lehetett az egyik legfőbb oka a téves és szakszerűtlen irattári szelekciónak. A másik ok a papírgyűjtés propagálása, sőt sürgetése volt, amelyre főleg 1952 után találunk példákat. A kormány és a párt nem pusztán elrendelte, hanem a sajtón keresztül ösztönözte is a különböző hivatalokat, vállalatokat és testületeket, hogy minél több selejtpapírt adjanak le a MÉH telepekre, ahonnan az a Szolnoki Papírgyár vagy más újrahasznosító üzem zúzdájába kerülhetett.15 A propaganda hatására a selejtezésből is munkaverseny alakult, az egyes tanácsok és más hivatalok kihívták egymást, ki tud több papírt összegyűjteni (Lakos, 2002. pp. 40.). A versengés állásáról a helyi és országos sajtó is rendszeresen beszámolt. 1953. június 18-án például a Szolnokmegyei Néplap hasábjain jelent meg egy cikk arról, hogy a Szolnok Megyei Bíróságon egy kilenctagú brigád fáradságot nem ismerve, munkaidő után végezte el a selejtezést, melynek következtében már mázsányi bezúzásra váró irat gyűlt össze. A bíróság dolgozói a cikkben versenyre hívták a megye többi hivatalának dolgozóit, hogy minél több nyersanyaggal segítsék a népgazdaságot (Csepka, 1953. pp. 6.). A versenyt nagyon komolyan vették, néhány nappal később ugyanis a megyei lap már arról számolt be, hogy a Közalkalmazottak Szakszervezetének mozgósítása következtében Szolnok megye országos viszonylatban a második helyen áll a papírgyűjtő versenyben.16 A versenynek és a propagandának az lett a következménye, hogy sok hivatalban a selejtezések fő szempontja a gyorsaság és a mennyiség lett, függetlenül a kidobott iratok értékétől és jelentőségétől. A selejtezés végrehajtása gyakran politikai színezetet is kapott. Voltak túlbuzgó helyi káderek, akik a fasiszta rendszerként értékelt Horthy-korszak és a korábbi, bűnösnek és kizsákmányolónak titulált feudális világ maradványaitól kívántak a selejtezések ürügyén megválni. Ezt a szemléletet sajnos a pártirányítás is ösztönözte. Egy 1953-as filmhíradó például úgy propagálta a papírgyűjtést, hogy az jó alkalom eltűntetni „a letűnt világ bürokratáinak porlepte bűnjelei” A. azaz az 1945 előtt keletkezett iratokat.17 Nem szabad megfeledkeznünk arról a kedvezőtlen körülményről sem, hogy a második világháború után egyre kevesebb becsülete lett a szellemi foglalkozásként számon tartott iratkezelői munkának. Az adminisztráció szinte minden területen kicserélődött és új káderek kerültek állományba, akik munka közben ismerkedtek meg az iratkezelés feladataival (Jancsó, 1986. pp. 85.). Mint később látni fogjuk, előfordult olyan eset, amikor a tanács dolgozói azért nem tartották be a selejtezésre vonatkozó előírásokat, mert fogalmuk sem volt arról, hogy milyen jogszabályoknak kellene eleget tenniük. A hivatali apparátus gyakran alacsony képzettsége sem kedvezett, hiszen a szerény műveltséggel és történelmi ismeretekkel rendelkező irattárosok nehezen tudták eldönteni egy-egy 10
