Iratértékelés, illetékesség
Erdmann Gyula: Tématerv a levéltári értékhatár vizsgálatával kapcsolatos munkálatokhoz. • 1980.12.23 [sz. n.]
Külön feladatkör lenne a magjc^ szervek, tipus álnak megjelölése éa típusonként a levéltárj, értékű iratok meghatározása. Ezek megoldásához 2-3 mecyei levéltár közreműködését szeretnénk 1-génybe venni. Az irat /lrattipus/ - listák összeállításánál a lehetőségig konkrét, világos fegalmazáara kellene törekednünk, Elszen célunk az, hogy az értéket ós értéktelent az eddiginél tisztábban válasszuk szét s a szubjektív értékelés lehetőségét - szükségességét az elkerülhetetlen minimumra szorítsuk. A szubjektív megítélés szerepe persze továbbra is - a maga helyrén - megmarad, hiszen az elkészülő útmutató alkalmazása mellett is minden szerv történeti értékű iratainak meghatározásakor az esetleges egyedi és lényeges ügykörök is figyelembe veendők majd. Sőt lesznek olyan szervek is szép-számmal /UMKL viszonylatban pl. a MT felügyelete alatt álló szervek/ - melyek nem illenek bele egyik szerv-tlpusba sem, s így anyaguk továbbra is egyedileg bírálandó el, Űgy véljük azonban, hogy a szeciallflta államhatalom, államigazgatás és gazdasági élet szerveinek zöme tipizálható s így a fenti útmutató elkészíthető és alkalmazható. Ami az "útmutató" kialakításának menetét illeti: a vállalkozó levéltárak, levéltárosok elkészítenék a vállalt szerv tipusok történeti értékű iratainak jegyzékét. A jegyzékeket az UMKL-ben - a résztvevő levéltárosok értekezlete után - összeszerkesztenénk a a létrejövő tervezetet a levéltáros társadalommal szélesebb körben véleményeztetnénk, majd rögzítenénk a végleges jegyzéket, útmutatót. Útmutatóról beszélünk o nem nzabályzatról. Nem kívánunk kötelezően, inkább csak ajánlottan alkalmazandó érték-listát összeállítani, melyet a levéltárak mindennapi munkájukban, a selejtezések elbírálásakor, beszállítások alkalmával a levéltárba kerülő Íratok kiválasztásakor és az irattárl tervek véleményezésekor igénybe vehetnek, segítségül hívhatnak. Reméljük, hegy az "útmutató" segítségével egyrészt könnyebb lesz a levéltáreaek napi értékelő munkája, másrészt alkalmazásával lényegesen esökkenhet a levéltárba kerülő fondok, fond részek mennyisége anélkül, hogy keveaeVbet mondanának a történészei, helytörténészei számára.