LEVÉLTÁRTUDOMÁNY

Boross István – Gerhard Péter – Horváth J. András – Laczlavik György – Lux Zoltán – Sipos András: Iratképzők – maradandó értékű iratok – levéltárak. Levéltári Szemle, 69. (2019) 4. 6-27.

5 2019/4. Boross István Gerhard Péter Horváth J. András Laczlavik György Lux Zoltán Sipos András Iratképzők – maradandó értékű iratok – levéltárak Problématérkép 1 Jelen dokumentumban igyekeztünk számba venni az itt és most szerintünk fő hely­re rangsorolható kihívásokat iratképzők, maradandó értékű iratok és levéltárak kapcsolatrendszerében. A munkát a Levéltári Kollégium által 2017-ben létrehozott Módszertani és Szabványügyi Bizottság feladatainak keretében készítettük 2018-ban. 2 A hazai levéltárügyben elméleti és módszertani munkára, a nemzetközi szabványok, legjobb gyakorlatok nyomon követésére és adaptálására fordítható erőforrások igen szűkösek. Fő célunk ezért az volt, hogy a problématérkép orientációt nyújtson ahhoz, mely területeken a legsúlyosabbak a kihívások, mire kell elsősorban fókuszálni. Tisztá­ban vagyunk azzal, hogy mindezek feldolgozása meghaladja a levéltáros szakma jelen­legi kapacitásait. A számba vett problémákat azonban mind kellően feszítőnek érezzük, a prioritási sorrendet a szakma illetékes döntéshozó testületeinek kell meghatároznia. Azokat a fő problémákat igyekeztünk számba venni és csoportosítani, melyek kifejezetten levéltári szakmai kérdésekkel függnek össze, illetve a szakmai munka során szerzett tapasztalatokból származnak. Így jelen dokumentum nem foglalkozik a – maradandó értékű iratok fennmaradása szempontjából szintén nagyon fontos – szervezeti és finanszírozási kérdésekkel. A levéltári anyag belső feldolgozásának, további használatának, hasznosításának, a levéltár és a felhasználók kapcsolatának témakörei pedig önálló problématérképeket igényelnek. 1 A problématérkép definíció szerint: „Az a dokumentum, amelyben a helyzetértékelésen alapuló ki­hívások kerülnek bemutatásra. A problématérkép alapján kialakított célrendszer a stratégiai kon­cepció része.” AVIR (Adattár Alapú Vezetői Információs Rendszer) Kézikönyv. Fogalomgyűjtemény. https://www.felvi.hu/pub_bin/dload/AVIR_kezikonyv/AVIR_kezikonyv_Fogalomgyujtemeny.pdf (A letöltés dátuma: 2019. június 30.) 2 A Bizottság vezetője Sipos András, tagjai: Boross István, Gerhard Péter, Laczlavik György, Koltai András, Lux Zoltán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom