LEVÉLTÁRTUDOMÁNY

A szervtörténetírás helyzete és feladatai. Erdmann Gyula: Vélemény a "Szervtörténetírás helyzete és feladatai" c. anyaghoz. (1980.10.14-1980.10.16-i zalaegerszegi igazgatói értekezlet 6. napirendi pont) • 1980.10.13 [31201/1980 VII. LO sz. n.]

2, Jóval árnyaltabban és helyesebben közelítette meg ezt a kérdést 1963-ban Vörös Károly, amikor megállapította, hogy ;r a te­rületi levéltárak anyagának túlynomó része tipusfo: dókból, tehát olyan fondokból áll, melyek minden területi Levéltárban megtalálhatók^ azonos jellegű fondképzők működésének eredményeképpen jöttek létre, s ily módon a szakosított módszerű feldolgozásra mindenképpen al­kalmasabbak," Hangsúlyozta, hogy a szervtörténet írás alapja a fond­jegyzék, annak beosztása és tagolása, s szükségesnek látta egy ál­talános szervtörténet elkészítését, amelyben központilag végzett kuta­tások eredményeképpen egyes szerzők tipusszervenként elmondanának mindent, amit az illető szervről tudni kell? ismertetnék létrejöttét, a szervezet működését szabályozó országos jogszabályokat, elmondanák, hogy ennek alapján általában mi aa illető szerv Iratainak forrásértéke. Ez a javaslat már a fondókat /tehát a már levéltárakban lévő iratanyagot/ vette figyelembe a szcrvtörténetirás szempontjából és az időhatárt /ha nem is mondta ki/ nem szabta meg, mint az 196lj évi próbálkozás. Lényeges ebben a javaslatban az is, hogy ha ;ározottan hangsúlyozta a forrásérték megállapítását, és szükségesnek tartotta /bár csak általánosságban emiitette/ az összefüggések kérdésének a vizsgá­latát is. E javaslatban a szervtörténetirás a segédletkészitési munkával kapcsolatban merült fel, praktikus meggondolásból, azonban sajnos nem valósult meg, pedig mint az egész probléma lényeges része ma is aktu­ális, sőt a problémafelvetés nyitottsága ezt a javaslatot méginkább időszerűvé teszi, 3. Ujabb megközelítési lehetőséget kínált a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Igazgatóságának 1968. évi munkatervi utasítása, amely jelezte egy olyan jellegű munka elindításának a tervét, amelyno'­célja az 1945 utáni szakigazgatási szervek hivataltörténeti feldolgo­zása volt, Ezen a vállalkozáson belül elsősorban a tanácsi igazgatás 1950-1956,közötti funkcióinak és az azokat tükröző iratoknak ágazaton­kénti vizsgálatára került sor. Ez az elgondolás - a szervtörténeti szempontokon és a fondképzők történetén túlmenően - lehetőséget kínált az egyes fondok közötti összefüggések felderítésére, az ágazatokat érintő szervezeti és hatásköri változások megállapítására, sőt az iratanyag értékelésére is. E vállalkozás során 1970-1975 között kilenc tanácsi ágazat vizsgálatát végezték el sz ország egy-egy megyéjében, /közlekedési, kommunális, kereskedel/ai, művelődési, igazgatási, egész­ségügyi, állategészségügyi, mezőgazdosá., ágnsatok és a V3 titkárságok/, .rr-rU-V" " , 274/1980, t stencilszám

Next

/
Oldalképek
Tartalom