Hungarica-kutatás
Csortán Ferenc: bukaresti magyarok a két világháború között az emlékiratok és a visszaemlékezések tükrében. LSZ 58. (2008) 1. 34-40.
a megkeresésükre, de ők nem és nem - de miután megmondtad, hogy nem kell semmit sem fizetniük, hogy nem pénzért jöttünk, elkezdtek beszélni magyarul... akkor már nem voltak fenntartásaik.''4 Rostás Zoltán összefoglalása szerint a két háború közötti bukaresti magyar kisebbség szerkezetét tekintve „egy heterogén munkásosztályból, cselédekből, egy erős iparosrétegből és egy igen vékony és erősen változó középosztályból állt".5 A bukaresti gyárakba az ország egész területéről, de külföldről is verbuváltak képzett szakmunkásokat. A Malaxa nagyüzemben, Románia egyik legnagyobb gépgyárában is találhattunk magyar munkásokat. 1935-ben a karbantartó műhely vezetői egy Szabó nevű mester valamint Farkas, csoportvezető, mindketten brassóiak. De a gyárba „mindenhonnan hoztak jó szakembereket, Nagyváradról, Szatmárnémetiből, mindenünnen, tele volt a gyár kiváló szakmunkásokkalA tudatosabb, szervezett gyári munkásság az internacionalizmus jegyében lemond a (szociáldemokrata) szakszervezetek magyar tagozatáról illetve könyvtárai, ők ellenzik a magyar iskolák működését — és közöttük gyakori a vegyes házasság. Lélekszámát tekintve a magyarok között bizonyosan a cselédek voltak a legtöbben Bukarestben. A Trianon után Bukarestbe, jövő erdélyiek és partiumiak nemzedékek óta kijárt úton érkeztek. A két háború közötti Bukarestnek egyik sajátosságát képezték, ahogy a cigány vízhordók, görög pékek, a török (illetve inkább koszovói albán) édességkészítők, oltyán joghurt- és zöldségárusok, a Bukarest-környéki, magukat szerbnek nevező bolgár zöldségkertészek. Szerencsés esetben sikertörténet volt az övék: módos, tekintélyes családokhoz kerültek, sikerült valamennyi pénzt, illetve staffirungot összegyűjteniük, majd hazatérve családot alapítaniuk, ingatlant vásárolniuk. Számukat jól érzékelteti egy visszaemlékező: „Akkoriban például Bukarestben, a Ci§migiu nevű sétatérre vasárnap annyian mentek — zömével eredeti (székely) népviseletben — a sétányokat úgy ellepték, hogy csak egy irányban lehetett menni, és abból a tízezres tömegből kijutni nem is volt könnyű."1 A korszak Bukarestjéről szóló megannyi levélben, emlékezésben bukkan fel egy-egy magyar szakácsnő, szobalány, kapus. Egy román-francia házaspárnál a szakácsnőről úgy vélekedtek, hogy „ csíkszeredai magyar asszony, úgy 52 éves. Nagyon jól főzött, nagyon szerettem! Micsoda ételek!"*. A sikertörténetek másik oldala volt persze, hogy a Crucea de Piaträ környékén, a Dude§ti végén lévő bordélyok is szép számmal fogadtak be erdélyi magyar lányokat. A középosztály — hasonlóan a munkásokhoz — szintén heterogén csoport volt, lélekszámuk azonban jóval kisebb lehetett. Újságírók, mérnökök9 , orvosok1 0 ,, lelkészek tartoztak 4 „N-aveam altceva decát §coala", Rostás Zoltán beszélgetése Póti Gézával, Kun Endrével. In: ROSTÁS ZOLTÁN: Chipurile ora$ului. Istorii de viatá in Bucure.pi. SecolulXX. Bucure§ti, 2002, (Továbbiakban: ROSTÁS), 38. 5 ROSTÁS, 373. 6„Noi muncim, vedem ce-o fi..." Rostás Zoltán beszélgetése Alexandru Säsäreanuval, In: Rostás, 322. 7 „M-au dat unui bärbat ре care nu-I väzusem niciodatä", Rostás Zoltán beszélgetése Kovács Vilmával. In: ROSTÁS, 183-192. 8 „Noi muncim, vedem ce-o fi..." Rostás Zoltán beszélgetése Alexandru Säsäreanuval, In: ROSTÁS, 331. 9 „N-ar fi päcat sä läsäm aici petuniile astea?" In: ROSTÁS, 221-245. 10 „Cale^ti pentru boieri vizitii, cärute pentru (árani", Rostás Zoltán beszélgetése Kövér Gyulával, In: ROSTÁS, 115-130. 35
