Hungarica-kutatás
Sz. Simon Éva: A törökországi hungarikakutatások aktuális helyzete. Levéltári Szemle, 69. (2019) 1. 76-82.
78 Levéltári Szemle 69. évf . Varsóban, és egy példány került az Országos Széchényi Könyvtárba is. 5 A jegyzékek azonban az oszmán igazgatás és adminisztráció működési mechanizmusa folytán nem egyetlen példányban maradtak fenn. Az összeírásokat elkészítésüket követően azonnal Konstantinápolyba, a Portára küldték hitelesítésre, ahol az eredeti példányt a szultáni jóváhagyást bizonyító tuğrá val látták el és elhelyezték a központi defterhánéban, míg másolatát visszaküldték a tartományba. A magyar területek szandzsákjainak részletes jegyzékei ezért ma legnagyobbrészt a Török Állami Levéltár Oszmán Levéltárában (Türkiye Cumhuriyeti Cumhurbaşkanlığı Devlet Arşivleri Başkanlığı Osmanlı Arşivi) találhatók. A Törökországban őrzött magyar vonatkozású kataszteri iratok szisztematikus összegyűjtésének a gondolata először 1924-ben merült fel, amikor Fekete Lajos, az Országos Levéltár levéltárnoka6 első isztambuli kutatóútján tudomást szerzett egy olyan gyűjteményről, mely „...Magyarország törökkori földrajzának kulcsát, a török területeknek lakóhely szerinti leírását őrzi. A deftereken alapuló ismereteink rendszeres leírását sejtem benne.” – írta beszámolójában Csánki Dezsőnek, a levéltár igazga tójának az akkor még a kutatás elől teljesen elzárt, később a Tapu Tahrir Defteri sorozatba rendezett anyagról.7 Annak ellenére, hogy Fekete számára első törökor szági tartózkodása idején valódi levéltári kutatásra nem nyílt lehetőség8 , mégis azzal 5 A budai tartományban vezetett tímár-defterek közül 3 (nógrádi, budai, koppányi 1562–1563. évi jegyzéke) a 19. század végén még a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában volt, azóta ezek a példányok is megsemmisültek. 6 Fekete Lajos (1891–1969) az oszmán-török paleográfia világhírű mestere 1914-ben, bölcsészdoktori oklevelének megszerezése után az I. világháború orosz frontján kezdte meg a szolgálatát. Életének 1915 májusa és 1920 decembere közötti időszakát mint fogságba jutott hadapród török társaságban töltötte Szibériában, ahol megtanulta a nyelvet. Már 1918-ban, még a hadifogságból kérelmezte a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium támogatását a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézetbe való kiküldetése tárgyában. Ezt az első kiutazását az antant 1918 szeptemberi ultimátuma ellehetetlenítette. Hazatérését követően, 1920-tól török filológiát és oszmán-török oklevéltan t és paleográfi át tanult Németh Gyulától és Friedrich Kraelitz tól. 1927–1928-ban arab és perzsa filológiából is tovább képezte magát és 1929-ben az oszmán-török nyelvű történeti források tárgykörében magántanárrá habilitált a Pázmány Péter Tudományegyetemen . Kezdetben mint megbízott előadó, majd 1952 és 1966 között már mint egyetemi tanár tanított a török filológiai tanszéken. Időközben, 1921–1923 között Budapest Székesfőváros Levéltárában, majd 1923-tól a Magyar Országos Levéltár ban helyezkedett el, ahol egészen 1948-ig dolgozott. Több alkalommal kutatott az isztambuli közgyűjteményekben, első ízben 1924 augusztus közepétől november közepéig. Az Országos Levéltár számára általa gyűjtött hungarikaanyagok azonban a kutatási korlátozások miatt elsősorban nem Törökországból, hanem Nyugat-Európából származnak. A korszakban egyedülálló szakmai kvalitását bizonyítja, hogy 1936-ban őt hívta meg a török kormány az oszmán kori levéltári anyag rendszerezési elveinek kidolgozására. A török levéltárak munkatársai Fekete Lajos működése eredményeként ismerkedtek meg a proveniencia elvével. 7 Sz. Simon Éva: Isztambuli közgyűjtemények az I. világháború után (Fekete Lajos jelentései 1924-ből). Keletkutatás, 2002. ősz – 2006. ősz, 227. 8 Isztambuli tartózkodása idején a levéltárat nem lehetett használni. Ahogy jelentésében beszámolt róla: „Levél- és könyvtár nagyarányú rendezés és átszervezés alatt áll.” Sz. Simon Éva: Isztambuli közgyűj temények... 222. Sz. Simon Éva
