Hungarica-kutatás
Bicsok Zoltán: Családi archívumok a Román Nemzeti Levéltár Hargita Megyei Hivatalának őrzésében. Levéltári Szemle, 65. (2015) 2. 27-
Bicsok Zoltán Margit (1936) és Pál (1945). Dájbukát Jakab nevét 1942 decemberében Dályay-ra magyarosította,77 és éppen egy évvel később, Horthy Miklós kormányzó vitézzé avatta. A második világháború idején katonai szolgálatot teljesített, főhadnagyi rangban. Ez idő tájt családja Sopronban élt, és annak ellenére, hogy utóbb visszatelepültek Erdélybe, 1945 júniusában gyimesbükki lakóházukat a CASBI78 lefoglalta,79 szeptemberben pedig a kommunista párt járási szervezetének székházát alakították ki benne. Az iratok másik része a szépvízi lakhelyű ijj. Dájbukát Dávid (1886—?) kereskedőtől és földbirtokostól származik, aki a fenti Dájbukát Jakab (1942—1944 között Dályay) második unokatestvére volt.80 Testvérével, Dájbukát AntahA 1910-től kezdődően, Szépvízen közös vegyeskereskedést tartott fenn, majd Antal halálát követően önállóan vitte a vállalkozást. Első felesége Fejér Mária (1892—1932) volt, gyermekeik: Sára (1916), Rozália (1918), Mária (1920), Ilona (1923), Éva (1927, egyes iratokban Elvira) és Anna (1928). Második, Fejér Juliannával (1893—?) kötött házasságából született Vera (1934) nevű leánya. Mivel mindkét családfő kereskedelmi tevékenységet folytatott, az iratok jelentős része is ilyen vonatkozású: pénztárnaplók, fizetési meghagyások, elismervények, szerződések, számlák, nyugták, adóívek, fuvarlevelek, leltárjegyzékek, hivatali levelezés. Mindkét család tagjai részt vettek a szépvízi Szentháromság Segélyegyesület tevékenységében, így nem meglepő, hogy az iratok között megtalálható az egyesület 1903. és 1923. évi alapszabályzata is.81 A birtokügyi iratok sorában említést kell tenni id. Dájbukát Dávid teleknyilvántartó jegyzőkönyvéről a 19. század második feléből, amelyből kiderül, hogy kiterjedt birtokai a szépvízi, csíkszentmiklósi, csíkszentmihályi, vacsárcsi, göröcsfalvi, csíkmadarasi és dánfalvi határokban húzódtak.82 A család következő nemzedékének anyagi erejére vonatkozóan 1921 novemberéből van adat, eszerint a kisajátítások előtt Dájbukát Antal és ifj. Dávid csíkban jelentős, 565 hold terjedelmű birtokkal rendelkezett.83 77 A névmódosítást 1944 után a román hatóságok nem vették figyelembe, a hivatalos iratokon újból Dájbukát néven szerepel, esetenként „volt Dályay” megjegyzéssel. 78 CASBI = Casa de Administrate ji Supraveghere a Bunurilor Inamice (Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Pénztár). 79 A kisajátítás indoklásában nemcsak távollétére, hanem háborús bűnösségére is hivatkoznak: „Dájbukát Jakab gyimesbükki lakost a községi agrárbizottság a s-yergett bizonyítékok alapján egyhangúlag az agrártörvény 3. szakaszának b. bekezdése értelmében, háborús bűnösnek kellett kimondani] mivel jent nevezett öntevékenyen és felettesi parancs nélkül, teljesen indoktalanul, a front mögött agyonlőtte Berszjn András gyimesbükki községi illetőségű lakost. ” Dájbukát Jakab ügyében a marosvásárhelyi Táblabíróság 1947-ben felmentő ítéletet hozott. (RNLHMH F 591 — Székely birtokos családok iratgyűjteménye — A szépvízi Dájbukát család iratai, 25. 18.) 80 Dájbukát Jakabnak dédnagyszülei, míg Dájbukát Dávidnak nagyszülei voltak Dájbukát Antal szépvízi kereskedő és Dávid Katalin. 81 RNLHMH F 591 - Székely birtokos családok iratgyűjteménye — A szépvízi Dájbukát család iratai, 98 és 100. 82 RNLHMH F 591 - Székely birtokos családok iratgyűjteménye - A szépvízi Dájbukát család iratai, 50. 83 Ebből 161 hold volt rét, 170 hold legelő és 235 hold erdő. (RNLHMH F 591 — Székely birtokos családok iratgyűjteménye - A szépvízi Dájbukát család iratai, 51.) 44