Hungarica-kutatás
Johan Ickx: A Szentszék Külügyi Történeti Levéltára különös tekintettel Magyarországra (ford. Olmosi Zoltán). Levéltári Szemle, 65. (2015) 2. 5-26.
Johan Ickx A SZENTSZÉK KÜLÜGYI TÖRTÉNETI LEVÉLTÁRA KÜLÖNÖS TEKINTETTEL MAGYARORSZÁGRA Bevezetés1 A római La Sapienza Egyetem elismert professzora Eugenio Casanova írta 1928-ban, „Archivistica” című fontos művében a következőket:2 „A volt Osztrák—Magyar Monarchia regionális levéltárakkal is rendelkezett a Bécsi Állami Levéltár mellett. A budapesti Magyar Királyi Országos Levéltár részlegeihez tartozott a Magyar Országos Diplomatikai Levéltár, valamint a királyság megyei levéltárai. A monarchia megszűnése felbontotta ezt a szerkezetet. A mai Osztrák Köztársaság területén máig fennmaradt a régi történelmi megnevezésű Bécsi Levéltár és a regionális levéltárak. Mindössze annyi változott, hogy a szövetségi belügyminisztérium keretein belül 1923-ban felállították az osztrák levéltárak központi igazgatóságát. E tekintetben Magyarországon nem történt érdemi változás.”* Nyilvánvaló, hogy amikor Casanova professzor ezt írta, a második világháború ijesztő élményei, majd az azt követő bolsevik megszállás Magyarországon nem következett még be, ami a levéltárak egy részének szétveréséhez vezetett, amelyek Magyarország történetéről sokat elárulhattak volna. Ennyit az állami levéltárakról. Mi a helyzet azonban a Szentszék levéltárainak magyarországi vonatkozású iratanyagaival, különösképpen azokkal a levéltárakkal, amelyek diplomáciai—politikai kapcsolatokat érintő anyagokat őriznek? Erre a kérdésre kíván ez a rövid tanulmány választ adni. 1 A levéltár pontosnak tekinthető elnevezése: az Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Szekciójának Történeti Levéltára. A tanulmányt fordította Ólmosi Zoltán. 2 „L’ex- Impero austro-ungarico aveva, öltre all’H., H.-u-Staatsarchiv di Vienna, un archivio provinciale presso ogni luogotenenza generale. A Budapest v’era l’archivio di Stato ungherese (Magyar Királyi Országos Levéltár) con una sezione chiamata archivio diplomatico del regno d’Ungheria (Magyar Országos Diplomatikai Levéltár) e archivi nelle province del regno. Lo sfacelo della monarchia ha scisso quella compagine. Nei territori della Repubblica federale austriaca rimangono sempre con l’antico titolo storico l’archivio di Vienna, e nelle provincie gli archivi provinciáik Soltanto, presso il ministero federale dell’interno é stata istituita dal 1923 una direzione generale degli archivi austriaci. In Ungheria non si é verificato alcun mutamento.” — CASANOVA, 1966. 418 p. * Az idézet több pontadanságot tartalmaz, akár a Diplomatikai Levéltár fizikai különállását illetően, de az osztrák és a magyar levéltári rendszer egymáshoz való viszonyáról is. Casanova nem említi Trianont és a Magyar Királyság levéltári rendszerének szétdarabolását, az iratállomány utódállamokhoz való átkerülését sem. (A szerk.) 5