Levéltárak működéséről szóló intézkedések, tervezetek, értékelések
Mikó Zsuzsanna – Szabó Csaba: A Magyar Nemzeti Levéltár stratégiája. A modern magyar állam és kultúra szolgálatában, 2021–2025. Levéltári Közlemények, 90. (2019) 5-
A Magyar Nemzeti Levéltár stratégiája tása a magyar nemzet jelentős történeti múltja iránti tisztelet jegyében, és a magyarság jövője érdekében. 3. A Magyar Nemzeti Levéltár TUDOMÁNYOS intézmény A Magyar Nemzeti Levéltár és jogelődei tudományos intézményként is működtek. A levéltárakban magasan kvalifikált szakemberek foglalkoztak a történeti iratok kezelésével és megőrzésével - a levéltártannal, továbbá a történeti iratok feldolgozásával és közzétételével -, a történettudománnyal. A 21. században, a digitális átállás, az elektronikus iratok korszakában meggyőződésünk: a Nemzeti Levéltárnak úgy kell tudományos intézménynek lennie, hogy a legmodernebb technológiákkal dolgozza fel a magyar nemzet legnagyobb információs bázisát, a rábízott 300 kilométernyi iratot. Ezért a közgyűjtemények közül elsőként elkezdtünk a mesterséges intelligenciával és a neurális hálókkal dolgozni, hogy olyan tartalmakat nyerjünk ki az iratokból, amelyek a fenntartó magyar állam és a társadalom számára is komoly haszonnal járnak. így közelítünk például a Nemzeti Levéltár által őrzött legteljesebb magyar anyakönyvi állományhoz, az állam szerveinek legteljesebb körű nyilvántartásához, a legnagyobb magyar névtérhez és az egészségügyi nyilvántartásokhoz. 4. A Magyar Nemzeti Levéltár KULTURÁLIS intézmény A nemzeti kultúra legfontosabb elemei a nemzetközi viszonyrendszerbe helyezett nemzeti történelem és a nemzeti identitás. Születésünk pillanatától az első közösség, ami körülvesz bennünket, az a család. Életünkben a legerősebb kötelékek a családi kapcsolatok. Ahogyan növekszünk, fejlődünk, megismerjük lakóhelyünket, környezetünket, barátokra, ismerősökre lelünk. A másik legfontosabb identitás, ami életünk során meghatároz bennünket, az a lokális, helyi azonosságtudatunk. Az ember harmadik szintű, tágabb közösségélménye akkor alakul ki, amikor ráébred, hogy egy nemzethez, egy vallási közösséghez, egy kultúrához tartozik. Akkor beszélhetünk egészséges nemzetről, ha az állampolgárok családi, helyi és nemzeti, vallási és kulturális kötelékei erősek! A levéltáraknak, Magyarország Nemzeti Levéltárának óriási szerepe van és lesz a jövőben mindig is, hogy az állampolgárok identitását megerősítse a nemzet megmaradásának, jólétének és gyarapodásának érdekében. Vezetői összefoglaló A magyar történelmi fejlődés során, az írásbeliséggel egy időben kialakult irattárak, majd a belőlük kifejlődő levéltárak többnyire a fenntartó uralkodóhoz, majd az állam irányításának legbelső köréhez tartoztak. így volt ez az Országos Levéltár (Archivum Regni), majd a megyei levéltárak esetében is. A 2012-ben kormányzati 6