Levéltárak működéséről szóló intézkedések, tervezetek, értékelések
Hermann István (szerk.): Magyarország levéltárai, 2014. MLE, Bp. 2015. - A Magyar Katolikus Egyház Levéltárai (Lakatos Andor)
vagy éppen hasznos gyakorlati ismeretek terjesztése, népszerűsítése) gyakran az egyházi szervezet közreműködésével valósultak meg Az uralkodói tervek még drasztikusabb beavatkozást eredményeztek a szerzetesrendek életébe: 1773-ban a Magyar Kamara levéltárába szállították a feloszlatott jezsuita rend iratait, 1782-ben pedig a II. József által „haszontalannak” tartott, s így feloszlatott szerzetesrendek levéltárai kerültek ugyancsak a Kamarához. Időközben a középkori várakat felváltva megépültek a kor divatjának megfelelő barokk püspöki-főúri paloták, s általában ezekben az épületekben kaptak helyet a püspöki levéltárak. A 18. század közepétől a rendszerezés igénye is felmerült, az iratokat tárgyi csoportokba-sorozatokba rendezték, s azon belül időrendben aktánkénti számsorrendet alakítottak ki, és elkészítették az iratok lajstromát. A 19. században folytatódtak a rendszerezési munkák, továbbra is jellemző volt az iratok tárgyi alapon történő csoportosítása és elhelyezése, s ez a megoldás gyakran a különféle iktatási rendszerek bevezetése után, azok mellett is tovább élt. Az 1870-es évektől vannak adataink a katolikus egyházi levéltárak tudományos kutatásáról, s a növekvő érdeklődést jelzi, hogy a Magyar Történelmi Társulat is módszeres levéltár-látogatásokba és felmérésekbe kezdett az egyházi levéltárakban. Megjelentek az első levéltár-ismertető publikációk, és forráskiadványok formájában kezdték el közölni a levéltárak legfontosabb-legrégibb anyagait. Az 1874. évi XXXV. törvénycikk bevezette a közjegyzői intézményt, s ezzel véget vetett az egyházi hiteleshelyek tevékenységének. A káptalani magán- és hiteleshelyi levéltárak őrzőhelye azonban továbbra is a templomok épülete maradt, innen általában csak a 20. század második felében költöztették ki az iratokat. Az 1894. évi XXXIII. törvénycikk Levéltári dobozok a veszprémi káptalan magánlevélt ár áb an elrendelte az állami anyakönyvezést, ezzel megszűnt a plébániákon vezetett egyházi anyakönyvek jogbiztosító, közirat jellege, s egyúttal valamennyi egyházmegyei központban megkezdték az anyakönyvi másodpéldányok gyűjtését. Az első világháború utáni, jelentős területi változások természetesen az egyházszervezetet is nagymértékben érintették. Igen számottevő mennyiségű egyházi levéltári anyag került külföldre, s a politikai határok által keresztülvágott egyházmegyék esetében az utódállamok között általában nem történt iratcsere. A két világháború között az egyházi levéltárakban időnként már az iratbőség valamint a helyhiány is okozott gondot, és elhamarkodott selejtezések is előfordultak, elsősorban a gazdasági levéltárak esetében, amelyeket általában külön épületekben, a jószágkormányzóságokon őriztek. 1932-ben a Magyar Minerva évkönyve adott elsőként átfogó képet Magyarország új határai között a katolikus egyházi levéltárakról, intézményenként ismertetve azokat. Püspöki(érseki-) és káptalani (főkáptalani) levéltáraink ekkor kilenc városban voltak: Eger, Esztergom, Győr, Kalocsa, Pécs, Székesfehérvár, Szombathely, Vác, Veszprém. (A Trianon előtti Magyarország területén 21 püspöki- és káptalani székhely létezett és 6 görög katolikus központ is működött.) A püspöki székhelyeken kívül egyetlen társaskáptalani levéltár működött Sopronban. Igen jelentős volt ugyanakkor a szerzetesi levéltárak száma: a ferencesek 21, a piaristák 7, a kapucinusok és bencések 4-4, a domonkosok 3, a premontreiek, minoriták, kármeliták, irgalmasok, ciszterciek 2-2, a szerviták egy intézményt tartottak fenn. (A mai helyzetet figyelembe véve megállapítható, hogy a szerzetesi levéltárak száma a 20. század második felében ötvenről tízre csökkent, ezek közül hat a nyilvános magánlevéltár, a veszteség tehát igen számottevő.) 1945 tavaszán háborús károk érték a dunántúli levéltárak zömét, Sopronban, Szombathelyen, Esztergomban, Pécsett és Veszprémben. Az első két esetben káptalani levéltárakat, míg a többinél a jószágkormányzóságok gazdasági iratait érte bombatalálat. A következő jelentős esemény a levéltárak életében az 1947-ben elfogadott, levéltárakról szóló XXL törvénycikk, amelynek értelmében a katolikus egyházi levéltárak közérdekű magánlevéltáraknak minősültek. A törvény először írta elő a szakfelügyeletet az egyházi levéltárak területén, végrehajtására azonban a politikai változások miatt nem került sor. Az 1950-es évek fokozottabb állami tevékenységet, beavatkozást hoztak az egyházi levéltárak életében. Az 1950. évi 29. tvr. megszüntette a káptalanok és konventek hiteleshelyi levéltárait, és elrendelte, hogy anyagukat az állami levéltárak vegyék át. Az egyházi levéltárakat nemzeti érdekű magánlevéltáraknak nyilvánították. A szerzetesrendek 1950-es feloszlatása után — néhány 95 A tapolcai plébánia anyakönyve a veszprémi érseki levéltárban, 18. század
