Levéltárak működéséről szóló intézkedések, tervezetek, értékelések

Hermann István (szerk.): Magyarország levéltárai, 2014. MLE, Bp. 2015. - Felsőoktatási intézmények levéltárai (Vajda Tamás)

Megállapítható tehát, hogy az egyetemi levéltárak létrejötte, fejlődése siker­történet a hazai levéltárügy históriájában, s ebben jelentős része van az e kis levéltárakat, azok munkatársait összefogó egyetemi levéltáros egyesületnek, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetségnek. 1992 óta az egyetemi levéltá­rak nem csak számukban gyarapodtak, de örvendetesen nőtt a munkatársak összlétszáma is, és ha egymástól eltérő mértékben, de jelentős minőségi fej­lődésen is keresztülmentek, illetve mennek. Ebben a folyamatban a fenntartó intézmények áldozatkészségén túlmenően szerepet játszott az a szoros együtt­működés, állandó kapcsolattartás és belső szakmai önképzés, amelynek egye­sületünk igyekszik teret nyitni, és egyúttal ösztönözni azt. Ezt a progresszivi­tást kívánjuk továbbra is fenntartani, és szolgálni az egyetemi levéltárügyön keresztül a magyar felsőoktatást. Irodalom Szögi László, Az egyetemi levéltárak feladatai, in: Dóka Klára [szerk.], Az egyetemi levéltárak (Áttekintés az egyetemtörténetírás levéltári forrá­sairól az 1986. április 10-i tanácskozás alapján), Budapest, 1986. 15-24. Szögi László, Az egyetemi levéltárak Európában és Magyarországon, Levéltári Szemle 44 (1994) 1: 3—16. Szögi László, Az egyetemi levéltárügy és a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szö­vetség története, in: Molnár László—Zsidi Vilmos [szerk.], Egyetemi levél­tárak Magyarországon 2002, Budapest, 2002. 8-11. Zsidi Vilmos, A felsőoktatási levéltárak szerepe a hazai egyetemtörténeti ku­tatásokban, Szegedi Műhely 44 (2005) 260—262. Szögi László, Egyetemi levéltárak Európában, Levéltári Szemle 58 (2008) 2: 4-12. Zsidi Vilmos—Molnár László, Az egyetemi levéltárak hazai kialakulása, fejlő­dése, Levéltári Szemle 58 (2008) 2: 13-20. Kiss Márton, A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség és az egyetemi levél­tárak kiadványsorozatai, Levéltári Szemle 58 (2008) 2: 21—27. Szögi László—Molnár László—Zsidi Vilmos, Az MFLSZ története, in: Molnár László—Zsidi Vilmos—Batalka Krisztina [szerk.] A Magyar Felsőoktatási Le­véltári Szövetség, Budapest, 2011. 9—20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom