Levéltárak működéséről szóló intézkedések, tervezetek, értékelések

Hermann István (szerk.): Magyarország levéltárai, 2014. MLE, Bp. 2015. - Allambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (Cseh Gergő Bendegúz)

között az ún. Norvég Alap támogatásával komplex állományvédelmi prog­ramot valósított meg. Ennek során a levéltár állományából 1 millió 300 ezer oldalnyi veszélyeztetett állapotú iratanyag restaurálását, digitalizálását és töme­ges savtalanítását sikerült elvégezni. Az iratok tömeges savtalanítása az ország­ban egyedülálló módon azóta is folyik a levéltárban. Az állampolgári betekintés A Történeti Levéltár a törvényi előírások értelmében biztosítja az állampolgá­rok illetve hozzátartozóik számára az információs önrendelkezési jog gyakor­lását, vagyis a volt állambiztonsági szervek által készített és kezelt iratokban megismerhetik mindazon adatokat, amelyek rájuk vonatkoznak, amelyekkel kapcsolatba hozhatók, beleértve a vele foglalkozó, róla jelentő hálózati szemé­lyek vagy operatív tisztek adatait is. Kutatás a Történeti Levéltárban Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, mint minden más közlevéltárban, bármely természetes személy ingyenesen kutathat, és a kuta­tásra kiadott levéltári anyagról saját költségén másolatot készíttethet. A tudományos kutató a levéltárban lényegében szabadon tanulmányozhatja a témájával kapcsolatos iratanyagot, ezen belül a személyes adatokat tartalma­zó dokumentumokat is, kizárólag a legérzékenyebb személyes adatok (egész­ségi állapotra, kórós szenvedélyre és szexuális életre vonatkozó információk) tekintetében érvényesek a 2003. évi III. törvény 4. § (2) szerinti védelmi idők. Iratok savmentesítése a levéltárban Tudományos munka A Történeti Levéltárban a tudományos kutatás középpontjában a politikai rendőrség második világháború utáni szervezetének és működésének bemuta­tása, valamint a központi párt- és állami szervek és az állambiztonsági hatósá­gok közötti kapcsolat feltárása áll. Kutatásaink eredményeit monográfiákban, tanulmánykötetekben és forráskiadványokban adjuk közre. 2014-ig mintegy hetven önálló vagy koprodukciós monográfiát és több száz egyéb tudomá­nyos publikációt jelentettek meg a levéltár munkatársai. Az intézmény pub­likációs tevékenysége megismerhető az ÁBTL évente készített és a levéltár honlapján elérhető beszámolóiból. Betekintő című online folyóiratunk ( www.betekinto.hu ) 2007 óta egyre is­mertebb, és ma már a történészek által rendszeresen hivatkozott szakmai fórum. A nemzetközi együttműködésben az ÁBTL legfőbb partnere a hat ország (Bulgária, Lengyelország, Csehország, Németország, Románia és Szlovákia) társintézményével közösen alapított a European Network of Official Authori­ties in Charge of the Secret Police Files, amely az Európai Bizottság támogatá­sával alakult 2008-ban azzal a céllal, hogy a résztvevők összehangolják az iratok őrzésével, cseréjével és tudományos feldolgozásával kapcsolatos tevékenységüket. A Történeti Levéltár rendezésében Recsk — kényszermunkatáborok 1950—1953 címmel állandó kiállítás nyílt Recsken a Nemzeti Emlékparkban, a munkatábor volt törzsépületében 2010 szeptemberében. 2011 novembe­réig a kiállításnak 20164 látogatója volt. 2013 óta külön honlapon (www. munkataborok.hu) mutatjuk be a Magyarországon és Közép-Európában az ’50-es években működött internáló- és munkatáborok rendszerét, valamint a recski munkatábor három dimenziós virtuális modelljét. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2011 februárjában TÖRTÉNELMI KávéháZ címmel előadássorozatot indított, amelynek ke­retében az intézményben folyó tudományos kutatást és iratfeldolgozást mu­tatjuk be. Intézményünk kapuit minden hónap második csütörtök délután­ján megnyitjuk az érdeklődők előtt, és vendégül látjuk őket előadásainkon, valamint az azt követő beszélgetéseken. 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom