Levéltárak működéséről szóló intézkedések, tervezetek, értékelések
Hermann István (szerk.): Magyarország levéltárai, 2014. MLE, Bp. 2015. - A Magyar Nemzeti Levéltár megyei levéltárai (Káli Csaba)
folyik az itt őrzött iratokkal. Ahogy az iratok mennyisége, úgy a dolgozói létszám és annak strukturáltsága is óriásit változott a 20. század közepétől napjainkig. A kezdetben jellegzetesen egy-két, esetleg néhány fős intézmények összlétszáma 1950-ben még a százat sem érte el, de még 1968-ban (a tanácsi irányítás alá helyezéskor) is csak épp, hogy meghaladta a száz főt a foglalkoztatottak száma. A látványos intézményi létszámfejlesztések ezek után kezdődtek, így 1980-ban 325-en, 2014-ben pedig már 472-en dolgoztak a megyei levéltárakban. Ebből következően a 19 megyében működő húsz megyei levéltárban — mint említettük, Győr-Moson-Sopron megyében Sopron és Győr székhelylyel két önálló levéltár működik — átlagosan huszonegynéhány körül mozog az alkalmazottak száma, ettől nagyobb mértékben lefelé és felfelé csak pár esetben figyelhető meg eltérés. A dolgozók szakmailag alapvetően hármas tagoltságot mutatnak, a felsőfokú végzettségű, jellemzően történelem szakot, kisebb részben levéltár szakot végzett levéltárosok mellett a középfokú végzettséggel rendelkező ún. levéltári kezelők, illetve segédlevéltárosok adják a szakalkalmazottak derékhadát, akiket a gazdasági, igazgatási és műszaki ügyintézők segítenek a munkájukban. A szakalkalmazottak körét ma már szinte minden esetben kiegészíti minimum egy felsőfokú végzettségű informatikus, illetve rendszerszervező, valamint érettségizett adatrögzítő. Levéltári fotós, reprográfus, restaurátor, könyvkötő csak a megfelelő műhellyel rendelkező levéltárakban fordul elő. A megyei levéltárak rendszerint rendelkeznek a kutatómunkát segítő szakkönyvtárral, ennek megfelelően könyvtárossal vagy könyvtáros-asszisztenssel is. Az elmúlt évtizedekben, ahogy jelenleg is, a megyei levéltárak szűkebben értelmezett szakmai feladatai közül az iratok feldolgozása, vagyis szakszerű (árrendezése, selejtezése és különböző szintű elektronikus segédletekkel való ellátása élvezett/élvez prioritást. A háború, majd az ötvenes évektől kezdődő sokszor dömpingszerű, szakszerűtlen iratátvételek az iratanyag nagyfokú keveredését idézték elő, amit néha az is tetézett, hogy a háború előtt nem minden törvényhatósági levéltárban végeztek előremutató iratfeldolgozást. A hetvenes, nyolcvanas évek nyugodtabb, relatíve korszerűsödő körülményei kedveztek a koncepciózus iratfeldolgozásnak, a megelőző évtizedekben esett károk és rombolások felszámolásának, amit rendszerint a levéltárak esetleges költözése akasztott csak meg. Az iratok feldolgozása, rendezése során a cél legtöbb esetben az eredeti irattári rend helyreállítása volt, de egyes kisebb, régebbi, főként eredeti segédlettel nem rendelkező állománynál a tárgyi (árrendezés hozott eredményt. Az iratanyag rendezése, folyamatos átselejtezése mellett az utóbbi években, évtizedben egyre nagyobb részarányt hasít ki magának e szakmai alap tevékenységen belül az elektronikus segédletek készítése. Ezek a levéltári anyag pontosabb, mélyebb feltárását biztosítják, és az így keletkezett adatbázisok, amelyek ma már sok esetben az interneten is elérhetők, egyre hatékonyabb partnerei saját dolgozóinknak és nem utolsó sorban a hozzánk forduló kutatóknak és más célból érdeklődőknek. A közgyűjteményi, közművelődési szférán belül a szocialista korban a levéltárak lényegesen zárkózottabb intézmények voltak, amihez a megfelelő közösségi terek hiánya mellett a korabeli jogi szabályozás is hozzájárult. Ekkoriban legtöbben a levéltárak ügyfélszolgálatain keresztül találkoztak ezzel az intézménytípussal, ahol elveszett irataikról kaphattak másolatot, vagy valamilyen tényigazolást. A kutatás is lényegesen nehezebb, bürokratikusabb, vagy a modern kori anyagok esetén egyenesen lehetetlen volt. A rendszerváltás után rohamosan nőtt ezen intézmények társadalmi ismertsége, amihez legelőször a kilencvenes évek elején lezajlott kárpótlási ügyek járultak hozzá. Ebben az időben fontos szerepet kaptak a levéltárak, sokszorosára bővült az ügyfélforgalom, míg ezzel majdnem párhuzamosan, a törvényileg biztosított és alapvetően megnőtt kutatási szabadság révén fokozatosan növekedett a levéltárakba ilyen céllal látogatók száma is. A helytörténeti kutatások mellett vagy azon belül leginkább a családtörténeti kutatások örvendenek a legnagyobb népszerűségnek. Az iratok feldolgozásának iránya is nagyobbrészt ezeket az igényeket igyekszik kiszolgálni, ennek megfelelően folyamatosan növekszik azoknak az interneten is elérhető adatbázisoknak a száma, amelyek segítségével ma már sokszor megspórolható a levéltárba járás. A bajai 1848—49 Honvédegylet igazolványa a Bács-Kiskun Megyei Levéltárban, 1888 40
