Irányító és ellenőrző szervezetek

Ötéves terv és szakmai továbbképzés - jegyzőkönyv a LOK vezető-kollégiumának üléséről. • 1952.01.21 [1610-V41/1951 = MOL XIX-I-18-a]

Ember: Ez az 5 előadás a legfontosabb It-i kérdéseket tárgyalja összefoglalóan. Egy-égy témáról lehetne sokkal részletesebben, esetleg külön előadás-sorozatkmot is tartani, de az első elő­adásokon összefoglalóan kell a kérdéseket tárgyalni. így természetesen csak nagy vonalakban kerülnek ismerteidre. IIen szerenel a selejtezés, mert erről a legutóbbi LOK-kon­­ferencián is szó volt. Az a keret, ami eddig ilyen szakmai továbbképzést szolgált, nem megfelelő. . Szedő: Kérdezi, hogy ezeken minden levéltári dolgozó résztvehetre? Ember: " Igen. ---- Ennek egyik alapvonása lesz, hogy tekintettel kell lenni arra, hogy a résztvevők valamennyi levéltári dolgozó kategóriából kerülnek ki, tehát ennek megfelelően kell az előaaásokat tartani. Célja ennek, hogy. minden levéltári dol­gozó nagy vonalakban ismertetést kapjon, hogy mi á levéltár es milyen különböző munkák folynak,"nogy áttekintése legyen, ne csak azt a ázük területet Tassa, amelyen éppen dolgozik. Magyar!: Kérdezi, hogy ez független-e az O.L.-bán most beinditott szakmai tanfolyamtól?- Ember: Igen, ez független, mert ennek más a témája, mint annak. Az O.L.-bán folyó tanfolyam részletkérdésekkel foglalkozik, szükebbkörü résztvevőkkel /iratolvasás, latin nyelv, stb., amihez már szakmai gyakorlat is kell/, a most vitatott tan­folyam, pedig előadássorozat, mely összefoglaló áttekintést nyújt a levéltárakban folyó munkáról és azoknak különböző főágairól. Hagyári: Javasolja,. hogy.ezt körözvény formájában is tudassák a dol­gozókkal, mert eddig igen tevésén tudnak róla. . * " . - . • • . , * * . ... .. . • •* .* . * •' ’ > . ■ . ’ ' . . Ember: Kivánatos, hogy minél többen résztvegyenek. Lőrincz: A tanfolyam tárgyához és az, előadássorozathoz: a 2. előadás­ba jobban bele kell foglalni a külső anyag beszállításával kapcsolatos, valamint a raktárak külső- és belső rendjével-13-

Next

/
Oldalképek
Tartalom