Irányító és ellenőrző szervezetek

Lakos János: Jelentés a Levéltári Szakfelügyelet 2000. évi működéséről és ellenőrzési tapasztalatairól. • 2001. [LSZ 2001/1. 75-87. p.]

tári szempontból értéktelen iratainak időleges megőrzését ugyanis egyre inkább a piaci vállalkozások végzik, a levéltárak szerepvállalása — akarva-akaratlanul — visszaszorul. (A bértárolási tevékenységgel realizált bevétel több levéltárnál számottevő fejlesztéseket tett lehetővé az elmúlt évtizedben. Ennyiben feltétlenül pozitív hatása volt. Ugyanakkor mindinkább nyilvánvalóvá váltak/válnak a szakmai hátrányok.) A 21 intézmény kiadásai (az épület-beruházást figyelmen kívül hagyva) öt év alatt 730-ról közel 1400 millió Ft-ra növekedtek. Ezen belül a személyi juttatás és járulékai 460-ról 870 millió Ft-ra (89%-os növekedés), a dologi kiadások 220-ról 335 millió Ft-ra (52%-os növekedés), a felszerelésre, berendezésre fordított összegek 31-ről 180 millió Ft-ra (több mint ötszörös növekedés — de ha nem számítjuk be Budapest Főváros Levéltára 1999. évi rendkívüli, 129,5 millió Ft-os felhalmozási kiadását, akkor csak 61%os). Ez a növekedés reálértékben még szinten tartást sem jelentett! A járulékokkal együtt számított személyi juttatások és a dologi működési kiadások aránya 67:33-ról 72:28-ra változott. Szembetűnő, hogy a levéltárfenntartók működési támogatása 1995-ben és 1999-ben sem fedezte a személyi juttatások (+járulékok) és a működési célú dologi kiadások teljes körét. 25, ill. 16%-os hiányt saját bevételből, pályázati pénzből, vagy jó esetben előző évi bérmaradványból kellett pótolni. Mindkét évben csupán négy levéltárnál volt elegendő a fenntartó támogatása. A dologi kiadásokon belül szereplő szakmai anyagok, restaurálás-köttetés, könyv- és folyóirat-beszerzés, belföldi kiküldetés, kiadványok megjelentetése rovatokat véve szakmai dologi kiadásoknak, megállapíthatjuk, hogy az intézmények ilyen célokra 1995-ben 43, 1999-ben pedig kb. 91 millió Ft-ot fordíthattak a különböző forrásokból rendelkezésükre álló 220, ill. 335 millió Ft-ból. Vagyis a dologi kiadások 19, ill. 27%-át, a többit üzemeltetésre, fenntartásra stb. kellett felhasználniuk. Az intézmények szakmai feladatainak és technikai fejlesztésének finanszírozásában egyre kisebb a fenntartók szerepe. Úgy tűnik, a kifejezetten levéltári szakmai célok támogatására létrehozott pénzalapok (NKA Levéltári Kollégiuma, az Ltv. alapján 1998-tól rendelkezésre álló összegek a veszélyeztetett levéltári anyag megmentése céljaira), a telematikai pályázatok és a legkülönbözőbb más (országos és helyi jellegű) szervezetek nyújtotta lehetőségek — számos egyéb gondjuk miatt — szinte felmentést adtak/adnak számukra az e téren való komoly erőfeszítések megtételének kötelezettsége alól. így aztán a levéltárak több szakmai alapfeladatukat (mikrofilmezés, restaurálás, segédletek közzététele) mindinkább ebből a mégiscsak bizonytalan, lényegében tervezhetetlen forrásból kénytelenek finanszírozni. A levéltárak épületeik és nagyértékű eszközeik felújítására, általában csak végszükség esetén remélhettek pénz fenntartóiktól, halaszthatatlan munkák esetén is jelentős szerep jutott/jut a saját bevételnek. A tárgyalt időszakban belépő, több esetben címzett támogatással létesült új épületek, raktárak (Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém, Zala) és nagyértékű eszközök üzemeltetési költségeit a fenntartók általában alapszinten biztosították, de több helyen is voltak/vannak gondok e téren. Összegzésként elmondható, hogy a fővárosi és a megyei levéltárak korábbi igen szűkös költségvetési helyzete lényegében a '90-es évek második felében sem javult. A fenntartók az elmúlt fél évtizedben is rendszeresen hoztak megszorító intézkedéseket. Az 76