Irányító és ellenőrző szervezetek
Lakos János: Jelentés a levéltári szakfelügyelet 1998. évi tevékenységének tapasztalatairól. • 1999. [LSZ 1999/1. 75-79. p.]
1. A levéltári szakterületet több évtizeden át a sanyarú helyzet jellemezte, a legszükségesebb beruházások is elmaradtak, és hiányoztak a rendeltetésszerű működés alapvető feltételei. Ennek "eredményeként" a levéltári anyag számottevő része veszélyeztetetté vált. Egyrészt azért, mert raktárak hiányában csak korlátozottan lehetséges átvenni a levéltárérett iratokat; másrészt azért, mert a rendelkezésre álló raktárak, tárolóeszközök minősége elmarad a követelményektől, a pusztulófélben lévő állagok vagy ezek információtartalmának megmentéséhez szükséges konzerváló-restauráló és mikrofilmező kapacitás pedig töredéke a szükségesnek. A hiányok, a problémák nagysága miatt csak a jelenleginél jóval több és hatékony módon hasznosuló befektetéssel lehetne komolyabb mértékű javulást elérni a levéltári anyag védelmében. (Remélhetőleg a Ltv.-ben előírt fejlesztési program keretében mindez megvalósulhat.) Mégis, sokat jelent ez a több mint 100 milliós évi többlettámogatás, amely korábban egyáltalán nem létezett, mert lehetőséget teremt arra, hogy legalább megkezdődjenek a fontos állományvédelmi munkák. 2. A szűken rendelkezésre álló pénz szétosztásánál a lehető legnagyobb mértékben érvényesíteni kellene a hatékonyság szempontját. Míg a működés legalapvetőbb feltételeivel is alig-alig rendelkező nyilvános magánlevéltárak esetében valószínűleg még évekig főleg a napi feladatok ellátását szükséges támogatni, addig a közlevéltári területen a kifejezetten állományvédelmi célokra szánt pénzt nem szabad túlságosan elaprózni, hanem a fő célokra és oda kell koncentrálni, ahol az tényleges eredményekre vezet. Különösen az állományvédelmi műhelyek, ezeken belül is elsősorban a konzerválórestauráló műhelyek létesítésére, fejlesztésére szánt összegek hovafordítását kell alaposan megfontolni. Kérdés ugyanis, hogy egy ilyen kis országban mint Magyarország, érdemes-e több, ún. regionális restauráló műhelyt létrehozni és fenntartani? Van-e, lesz-e vidéken megfelelő képzettségű szakember ehhez? A beruházási és működtetési költségek biztosíthatók-e folyamatosan az egy-egy önkormányzat alá tartozó műhelyek esetében? További kérdések is felvethetők, de talán ennyi is elég ahhoz, hogy belássuk: egy ilyen horderejű probléma megoldását csak az összes körülmény alapos mérlegelése után, egy elfogadott fejlesztési koncepció keretében szabadna finanszírozni. Külföldi példákból kiindulva inkább az tűnik járhatóbb útnak, hogy állami fenntartású központi műhelyt létesítsünk, illetve fejlesszünk ki. 3. Az ellenőrzés során tapasztaltuk, hogy bizonyos esetekben a támogatások odaítélése nem volt mindenben megalapozott. Ezért el kell érni, hogy a pályázati kiírás alapján csak komolyan megtervezett és megindokolt igények benyújtására legyen lehetőség. Többek között jól fel kell mérni, hogy a kért összeg arányban áll-e pl. a tervezett beszerzéssel, mennyi saját forrást tud felmutatni a pályázó intézmény, és pályázott-e az adott célra más szervnél? III. A levéltári szakfelügyelet legközelebbi feladatai A levéltári szakfelügyelet 1998-ban éppen csak megkezdhette tevékenységét, a rendszeres munka a jövő évben indul. Ehhez - a NKÖM intenciói alapján a Levéltári Kollégium közreműködésével - folyamatban van az 1999. évi szakfelügyeleti munkaterv 78
