Levéltári szervezetet meghatározó intézkedések, tervezetek, értékelések
A kerületi levéltárak gyűjtőköre és székhelye; szakvélemények. • 1951.10.06-1951.12.12 [1610-K140-3/1951 LOK = MOL XIX-I-18-a]
I - 2-I I struktúrája, a terület igazgatásának, termelésének ágazatai visszatükrö- I zodjenek /tehát „mint egy naprendszert a maga Összefüggésében"/. Egy ilyen I tsnyleges felállításból, vagy legalább az anyag ilyen szemszögből való fel-I fogásából magatol következik a levéltár szervezeti beosztásának tagolódása, I azt tehát valóban nem kellene az ügyviteli szabályzatban előre rögzíteni. I i Erre nézve igen helyesen mondja a tervezet, hogy „csak az anyag teljes fel- I állítása után lehetséges annak megállapítása, hogy egyik vagy másik kerüle-I ti levéltárban hány és milyen csoportot kell felállítani." I Véleményem szerint ugyan a kerületi levéltárak anyagának felálli-I tása alkalmával ki fog tűnni, hogy a kétségtelenül mutatkozó eltérések da-I cára az anyag tagolódását a rő vonásokban lehetséges lesz majd meglehetősen I i egyformává tenni. Ez az uniformizálás a lehetőségek által engedett méretek I között': kivénatos is volna /ennek’előnyei a kezelésnél, a személyzet áthe-I lyezésénél, a felügyeletnél, a kutatásnál stb. nem szorulnak bizonyításra./ I Viszont, a fenti kérdésre visszatérve, a szervezeti tagolódás helyes fór— I máját, a kerületi levéltárak ügyvitelében alakítandó csoportok számát és I természetét valóban csak e levéltárak -Legalább az első kerületi levéltár— I felállítása után lesz majd lehetséges a szerves levéltári szempontoknak I megfelelően megállapítani. Az igy bizonyára kialakuló természetes egységek I /pl. területenként az általános közigazgatás és az alá tartozó közüzemek; I jogszolgáltatás; ipari és mezőgazdasági termelőüzemek stbV a fentebb eria-I tett mesterséges megoldások mérlegelését, azok előre történő megfontolását I feleslegessé fogják tenni. A levéltári anyag tagolódáséból ugyanis^-a keze-I lésével kapcsolatos munka mennyisége, az ahhoz szükséges ismeretek/álapján— I az emlitett ügyviteli és személyzeti kérdések megoldásai maguktól adva lesz— I nek. Ha pedig az utóbbiakra nézve mégis már most tervezetet kellene keszi— I teni, annak alapja, véleményem szerint, az itt előadott szempontokban volna I keresendő. — /Könyvkötőt és restaurálót minden kerületi levéltárnál be I kellene állítani, fotólaboratórium azonban valószinüleg nem lesz mindegyik-I nél szükséges./ I Végül, a tervezetnek azzal a helyes megállapításával kapcsolat-I bán, hogy a kerületi levéltáraknak a területükön^működő hatóságokat s az I általuk termelt irattárakat figyelemmel kell kisérniük, rá kell mutatnom I az alábbiakra. A modern államszerkezet által életrehivott hivatalok nagy I száma s a hivatalszervezet gyakori változásai —nem is említve a gazdasági-I társadalmi formációk alapvető változásét- szükségessé^tennék a levéltárak I számára a szervezet alakulásénak folyamatos megörökítését* A tapasztalat I mutatja, hogy már néhány év múlva milyen nehéz a mondott körülményeket a I jogszabályok anyagából rekonstruálni s a lehetőség mindig fennforog, hogy