Levéltári szervezetet meghatározó intézkedések, tervezetek, értékelések
Bikki István: A magyar levéltárügy szervezete, 1950–1968: rövid áttekintés. • 1991. [LSZ 1991/4. 53-71. p.]
ügyi osztályai vették át, pedig az utasítás szerint az intézmények a vb-k alárendeltségébe kerültek. 79 Az átadás-átvételi jegyzőkönyvek áttekintése után más problémákat is felfedezhetünk. A Fővárosi Levéltár átadásánál ismételten felvetődött, hogy a Bazilika altemplomában kialakított raktárak nemcsak levéltári anyagok elhelyezésére nem alkalmasak, de veszélyeztetik a dolgozók egészségét is. 80 A Győr-Sopron Megyei Tanács képviselője kijelentette, hogy a levéltár elhelyezési körülményein a következő években sem tudnak javítani. A megyei művelődésügyi osztály azt igényelte, az „Országos Levéltári Központ" továbbra is központilag biztosítsa a szakmai folyóiratok és az iratok szakszerű feldolgozásához szükséges anyagok és eszközök beszerzését. 81 Esztergomban a tetőzet szorult volna felújításra.82 Tolna megyében a levéltár átadása csak 1968. május 22-én történt meg hivatalosan, mivel a megyei tanács és a Művelődésügyi Minisztérium között a költségvetési eszközök átadása kapcsán keletkezett viták csak ekkorra oldódtak meg.83 összegezés A területi levéltárak tanácsi irányítás alá helyezése többnyire kedvezőbb anyagi és létszámlehetőségeket teremtett, s lehetővé tette a megyei levéltárak számára, megfelelő személyi konstellációk esetén, hogy kedvezőbb alkupozícióba kerüljenek, mint a centrális irányítási rendszer alatt, önmagában persze nem a centrális szervezeti rend, hanem annak megvalósítása okozott, okozhatott gondokat. A levéltárvezetők gyakorlatilag sem személyzeti, sem pénzügyi jogosítványokkal nem rendelkeztek. így nem jöhettek létre intézményesen azok a szakmai autonómiák, amelyek egy megfelelő fokú központosítás mellett, azt kiegészítve, az országosan egységes és megalapozott szakmai elvárásokat érvényesítve, a helyi adottságokat és kezdeményezéseket jobban tudták volna integrálni egy egységes, de sokszínű szakma hasznára. Az 1950 előtti, sokszor segédhivatali és mindenkor közigazgatási feladatok ellátása megakadályozta, hogy a törvényhatósági levéltárosok többsége elmélyült tudományos munkát végezzen. Ezt a hatást a létszámviszonyok csak erősítették, hiszen a levéltárak általában 1—2 fős intézmények voltak. A területi levéltárak államosítása után más kényszerek jelentek meg a levéltárak és a levéltárosok munkájában. Az 1950-es évek politikai kényszerei nem engedték meg azt, hogy az iratmentés, rendezés, segédletkészítés vagy az ügyfelek és kutatók kiszolgálása egyedüli feladata legyen ennek a területnek. A nehézségek ellenére az 1950-től 1968-ig terjedő időszakban, ha nem is mindig hatékony, de sokszor eredményes tevékenység jellemezte a levéltári szakterületet. A vizsgált korszakban lettek a területi levéltárak, illetve a levéltárosok, különösen 1957 után, valóban levéltárak és levéltárosok. A tanácsosítást követően a megyei levéltárak „nagyüzemekké" váltak. Sajnos nem mindig a legkorszerűbb fajtából való minták alapján szerveződve. A fentiek hatása alól persze a központi irányítás és a közvetlen minisztériumi alárendeltségű intézmények sem tudták mindig kivonni magukat. JEGYZETEK 1 Borsa Iván: A magyar levéltárügy helyzete a Horthy-korszakban és a felszabadulás után. Levéltári Közlemények 1954, 39. p. (a továbbiakban: Borsa 1.) 2 Borsa 1.: 40. p. 3 1610—50/1950. LOK sz., MM LO irattár. 64